Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kakaós genovai torta

MME MME
5/5
75 perc
rafinált
költséges
Hozzávalók

Elkészítés

Melegístük a sütőt 200 fokra. Olvasszunk meg 100 g vajat és teygük félre. Válasszuk el a tojásfehérjét a – sárgájától. Keverjük össze a tojássárgáját 150 g cukorral, verjük fel erősen, míg ki nem fehéredik. Finoman szórjuk hozzá a kakaóval együtt átszitált 120 g lisztet. Tegyük bele az olvasztott vajat. Verjük a tojásfehérjét habbá 40 g cukorral és forgassuk óvatosan a tojássárgájába. Öntsük a tésztát egy kivajazott és belisztezett, 20 cm átmérőjű formába. Tegyük a sütőbe és süssük 40 percig. A csokihabhoz törjük apróra a csokoládét, olvasszuk meg vízfürdőben mérsékelt hőfokon a tejjel, a tejszínnel és a vajjal, időnként megkeverve. Tegyük a formából a genovai tortát egy sütőpapírra és hagyjuk kihűlni egy rácson. Recés élű késsel vágjuk vízszintesen háromfelé a tortát. Készítsük el a szirupot: forraljunk fel két evőkanál vizet a megmaradt cukorral, hagyjuk langyosodni, majd adjuk hozzá a cseresznyepálinkát. Itassuk át a tortalapokat a sziruppal. Kenőlapát segítségével kenjük be őket alaposan csokoládéhabbal, majd rakjuk össze a tortát. Fedjük be a maradék csokoládéhabbal és díszítsük narancskarikával.

Ezek is érdekelhetnek

Friss