Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kakaós csiga

60 perc
rafinált
átlagos
10 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. Elvegyítjük a lisztet a sóval és 4 ek. cukorral. Meglangyosítjuk a tejet, a felét egy kisebb tálba töltjük, belekeverjük az 1 mokkáskanálnyi cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni.
  2. Ezután a liszthez adjuk a maradék langyos tejjel és a tojásokkal együtt, és sima tésztává gyúrjuk. Ha túl száraz, adhatunk hozzá még egy kevés tejet, ha pedig túl lágy, még egy kevés lisztet. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük kb. 1 óra alatt.
  3. Lisztezett deszkán vékonyra és téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát, megkenjük az olvasztott vajjal, majd porcukrot szitálunk rá. Erre szitáljuk a kakaóport (akkor jó, ha befedi a tésztát), azután ismét porcukor következik (ez is fedje be teljesen a kakaóport).
  4. A tésztát a hosszabbik vége felől szorosan feltekerjük, és éles késsel felvágjuk kb. 3 cm-es darabokra.
  5. Egy kivajazott tepsiben elrendezzük, szorosan egymás mellé a csigákat, és pihentetjük kb. 15 percig.
  6. A tepsit 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg szép aranybarna lesz a csigák teteje. Kivesszük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy a belseje is megsült-e a csigáknak. Meglocsoljuk mindet a vaníliás cukorral összekevert tejjel, és további 5 perc alatt készre sütjük. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss