Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Juhtúrós-gombás sertéskaraj gazdagon

1 4.5/5
120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A húst megmossuk, fűszerezzük, kicsit borsozzuk. Hagyjuk pihenni hűtőben legalább 1 órát. (Legjobb, ha előző este befűszerezzük a húst.) A befűszerezett karajt enyhén kiolajozott vagy kizsírozott tepsibe helyezzük, alufóliával lefedjük, majd félig átsütjük.

Sütés közben a juhtúrót összekeverjük az apróra vágott lilahagymával, a tejföllel és a mustárral, borsozzuk, hozzáteszünk 1 teáskanálnyi Erős Pistát is. Kis kockára vágjuk a füstölt főtt tarját, majd ezt is beleszeleteljük a túróba.

Megpirítjuk kevés olajon a vöröshagymát, beletesszük az előzőleg felszeletelt gombát, majd ha elfőtte a levét, kész is a gomba.

Miután a hús félig megsült, kivesszük a tepsit a sütőből, és rákenjük a kész juhtúrót, rárakjuk a megdinsztelt gombát, a karikára vágott hegyes erős paprikát és a felkarikázott kolbászt, erre az előzőleg lereszelt füstölt sajtot. Addig sütjük a sütőben, míg a sajt megpirul.

Sült krumplival tálaljuk. Savanyúként erős paprika vagy csalamádé illik hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Friss