hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Joghurtos meggyleves ánizzsal (laktózmentes)

30 perc
egyszerű
átlagos
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A meggyet megmossuk, kimagozzuk, és feltesszük főni kétszeres mennyiségű vízben. Ízesítjük a cukorral vagy mézzel (ha meggybefőttet használunk, és a levével együtt készítjük, akkor kevesebb cukor is elég, mert a befőtt már eleve édes), egy csipet sóval, a citrom levével és a fűszerekkel. 
  2. A kezeletlen citromhéját (csak a sárga részét) nagyobb darabokban, vékonyan levágjuk, és ezt is a leveshez adjuk. 
  3. Miután a leves felforrt, a joghurtban csomómentesre keverjük a kukoricakeményítőt. Hozzákeverünk a levesből is két merőkanálnyit, így kiegyenlítve a hőt, majd behabarjuk vele a levest.
  4. Megvárjuk, amíg újra felforr, egy-két percig főzzük, majd megkóstoljuk, és ha túl savanyú, adunk még hozzá egy kevés cukrot. Levesszük a tűzről, kivesszük belőle a fűszereket, majd az edényt hideg vízbe állítva kihűtjük a levest, és hidegen tálaljuk. 

Megjegyzés

A fűszereket érdemes teatojásban, vagy egy tiszta gézdarabba kötve beletenni, mert így egyben kiemelhetjük a levesből. Nagyon szeretjük a gyümölcsleveseket, ezért nyáron rendszeresen telepakolom a fagyasztóládát mindenféle gyümölccsel, hogy amikor már nincs friss, akkor is tudjak finomságokat készíteni belőlük. Ehhez a meggyleveshez is a fagyasztóból került a hozzávaló. Nagyon finom, kellemesen savanykás a meggy és joghurt párosa, amihez nagyon jól illik az ánizs fűszeres aromája. Jól behűtve fogyasszuk, úgy az igazi. - veruss74

Ezek is érdekelhetnek

Friss