Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Joghurtos-mascarponés-tejszínes-gyümölcsös pohárkrém

30 perc
egyszerű
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tejszín verjük fel tejszínhabnak egy kis cukorral. A mascarponét keverjük ki a joghurttal, és reszeljük bele mindkét citrom héját, illetve nyomjuk bele fél citrom levét. Ezt ízlés szerint cukrozzuk, de ha épp vigyázunk a vonalainkra, akkor használjunk inkább nyírfacukrot/édesítőt, azzal is tökéletes lesz! Majd keverjük bele óvatosan a felvert tejszínhabunkat a masszába.

Ha épp téli szezonban vagyunk, és nem kapunk friss gyümölcsöket, csak fagyasztottat, az sem gond – de akkor különösen ajánlom, hogy a gyümölcsök egy részét főzzük fel egy kevés cukorral (vagy édesítővel) és egy kis vízzel, majd főzzük, amíg nem sűrűsödik be, de még maradjon kicsit darabos a gyümölcs… és ezt is használjuk fel, mert ettől lesz olyan nagyon finom az édességünk.

Most pedig vegyünk elő egy szép poharat/kelyhet, és kezdjük el rétegezni a finomságokat: az aljára 1-2 kanál krém, majd erre a felfőzött gyümölcsből pár kanál, majd pár szem friss gyümölcs – és ezután jöhet elölről az egész. Ezt így folytassuk, amíg be nem telik a poharunk, a tetejére gyümölcsöt szórjuk. Az egészet egy kis mentalevéllel díszíthetjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss