Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Jógaiskola 1. Az egyensúly művészete

Napi fél óra jógázás évekkel hosszabbíthatja meg életünket! Új rovatunkban a jóga évezredes gyakorlataival ismerkedhetünk meg, melyeket otthon, vagy akár a munkahelyünkön is könnyedén gyakorolhatunk. Ezek a gyakorlatok nem csak testi, de lelki felüdülést is nyújtanak stresszes, hajszolt hétköznapjainkban.
Alap pránájáma (alap jóga légzés, vagy teljes légzés)

Korunk embere számára nagyon fontos a helyes légzés. Megfigyelhetjük magunkon, hogy amikor idegesek vagyunk, vagy valamilyen váratlan dolog ér bennünket, felgyorsul a légzésünk. Ilyenkor azonnal képesek segíteni a pránájáma, vagyis a jóga légzőgyakorlatai. Most egy alapgyakorlatot mutatunk meg ebből.

1. Üljünk le sziddhászanába.
2. Récsaka: kilégzés  - ez a hasból indul ki, a hasizom behúzásával, majd ezután a tüdő összepréselése következik. Végül a vállainkat is leeresztjük.
3. Súnjaka: légzésszünet. A kilégzés utáni légzésszünet elősegíti a méregtelenítést.
4. Púraka: belégzés. A has kitolásával indul, majd lentről felfelé megtöltjük a tüdőt levegővel, a mellkas, és végül a vállak is megemelkednek, a hát kiegyenesedik.
5. Kumbhaka: a levegő benntartása: A belégzés utáni légzésszünet, vagyis a levegő benntartása elősegíti a vér anyagcseréjét.

A gyakorlatot olyan ütemben hajtsuk végre, amelyet természetesen fenn tudunk tartani! Fokozatosan emeljük a légzésciklusok számát napi 4-5-től kezdve egészen 30-ig. A pránájáma gyakorlat után a szervezetünkben nagy mennyiségű prána (életerő) termelődik, amelyet könnyű futással, guggolásokkal, fekvőtámaszokkal vezethetünk le.

Szöveg: Nitai-bhavana Das 

A teljes cikket a Diéta és Fitnesz magazin októberi lapszámában olvashatja el!

Megújult a Diéta és Fitnesz magazin! Októbertől plusz 32 oldal változatlan áron!

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss