Tippek a tökéletesen egyenletes olvasztott csokoládéért


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteSok különféle mód van a csokoládé olvasztására, de egyet mindenképp meg kell jegyeznünk: sose hagyjuk, hogy víz érje a csokoládét. Ha a tálon, kanálon vízcseppek vannak, vagy a csokoládéra kerül egy kis víz, akkor az összetapad és használhatatlan massza lesz belőle.
Mindig igyekezzünk jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládét választani. Recés késsel vágjuk fel a táblát kisebb kockákra, ez megkönnyíti az olvadási folyamatot.
1.Mikrózás: Tegyük a kis kockákat egy széles, mély, mikrózható tálba, rakjuk azt a mikrohullámú sütőbe. Közepes hőfokon melegítsük 1 percig, majd vegyük ki a tálat, keverjük át a csokit. Ha darabos, rakjuk vissza és 15-20 mp-es intervallumokban melegítsük – mindegyik lejárta után keverjük át a csokit. Addig csináljuk ezt, míg teljesen egynemű, dolgozható olvadt csokit kapunk.
2.Vízgőz fölött: Egy lábasba tegyünk néhány deci vizet, majd forraljuk fel. Tegyünk rá egy hőálló tálat, mely kb. beleillik a lábas szájába – ügyeljünk rá, hogy a gőz ne szökjön ki, és a víz ne érjen a tál aljához. Tegyük bele a felkockázott csokoládét, hagyjuk olvadni, időnként keverjük át. Húzzuk le a tűzről, ha már teljesen egyenletes és csurgatható állagú.
forrás: Good Housekeeping
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.