Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Lassan itt a nyár és ilyenkor mindig felröppen annak a praktikának a híre, mely szerint a nagy forróságban egy tál forró leves vagy egy bögre tea segít lehűteni magunkat. Mivel első hallásra furcsának tűnhet az állítás, utánajártunk a tudományos magyarázatnak. Mint kiderült, rejtőzik némi igazság benne, de sok mindenen múlik, mennyire lesz eredményes a hatás: számít, hol élünk, mennyire vagyunk izzadósak, illetve nem mindegy, hogy pontosan milyen az időjárás.

 

Termodinamika, biológia, meleg italok és nyári forróság

Az Ottawai Egyetem által jegyzett tanulmány szerint a forró folyadék fogyasztása száraz és forró időjárás esetén valóban lehűti a szervezetet. A körülményeknek viszont pont ideálisnak kell lenniük ahhoz, hogy ez a valóságban is működjön. A forró folyadék elfogyasztásával ugyanis jobban izzadni kezdünk, ami csökkenti a testhőmérsékletünket. A forró levest, italt tehát testünk túlreagálja, így többet izzadunk, ennek hatására pedig végső soron úgy érezzük, mintha nem is lenne annyira meleg. Ha azonban az izzadtságunk nem tud megfelelően elpárologni – mondjuk az öltözetünk miatt –, netán túl magas a környező páratartalom, máris nem működik a dolog, csak még jobban melegünk lesz, illetve izzadtabbakká válunk.

 

Tipp: Ezt idd, ha fogyni is szeretnél a nagy melegben

 

Melyek ezek az ideális körülmények?

A magas környező hőmérséklet mellé alacsony páratartalomnak kell párosulnia, tehát fülledt melegben nem működik a módszer. Olyan ruhákat kell viselnünk, ami megengedi az izzadtságunknak, hogy elpárologjon. Nyilvános helyen persze nem szürcsölhetünk forró levest kvázi meztelenül, de a vékony és könnyű ruházat előnyt jelent.

Tehát mindent összefoglalva, ha valami forró folyadékot fogyasztunk egy meleg nyári napon, a nyelvünkön és torkunkban található receptorok érzékelik, hogy valami forrót iszunk, és ezt jelzik a szervezetünknek. Ennek hatására elkezdünk erősen izzadni. Az izzadtság bőrünk felszínén elpárolog, ezáltal hűvösebbnek érezzük környezetünket.

 

Mi a helyzet az alkohollal?

https://izeselet.hu/magazin/mi-tortenik-a-testunkkel-ha-alkoholt-fogyasztunk-a-nagy-melegben/

 

Forrás: the spruce Eats

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.