Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Bár vitaminmustránk főszereplői egész évben beszerezhetők, mégis tél végén, tavasz elején számítanak igazi szupersztárnak. Ilyenkor ugyanis (még) jobban vágyunk a friss, könnyű, magas tápértékű élelmiszerekre, hogy feltöltsük a hosszú, hideg hónapok alatt kiürült vitaminraktárakat. Nézzük, miben is rejlik a „nagy négyes” ereje!

Hónapos retek

A helyes, élénk színű zöldség a reggeliző asztalok kedvence. Sok benne a C-vitamin és a rost, emellett tartalmaz káliumot, folsavat, magnéziumot, kalciumot, cinket, illetve B- és K-vitamint is, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ha unjuk már önmagában vagy salátában elrágcsálni, készítsünk belőle tzatzikit, ugyanolyan frissítő, mint a klasszikus uborkás verzió.

Újhagyma

Sokan nem kedvelik nyersen az erős hagymaízt, vagy éppen a gyomruk mond rá nemet. Az újhagymát ezekben az esetekben is érdemes kipróbálni. Finom nyersen salátákba vagy mártogatósokba, szendvicskrémekbe aprítva, de meg is süthetjük – ázsiai jellegű wokban készült ételekhez szinte elengedhetetlen. Sok C-, B-, E-vitamin van benne, akárcsak vas, magnézium, kálium, kalcium vagy cink.

Karalábé

Felejtsük el a fás karalábét! A friss tavaszi zöldséget nyersen is elropogtathatjuk, vagy levest, pürét, szószt, főzeléket készíthetünk belőle. Vagy meg is tölthetjük! Rengeteg C-vitamin van benne, emellett, B- és E-vitaminban sem szenved hiányt, magnéziumban, kalciumban, vasban, rézben, foszforban, növényi fehérjékben és rostokban pedig szintén gazdag.

Tipp: Ezeket (is) fogyaszd, ha kell egy kis extra magnézium

Bébispenót

Tapasztalataink szerint a zsenge, apró, zöld leveleket azok is szívesen fogyasztják, akik nem igazán ápolnak szoros barátságot a spenóttal és a sóskával. Tehetjük nyersen salátákba és turmixokba, vagy 1-2 perc alatt meg is fonnyaszthatjuk serpenyőben. A mi kedvencünk a bébispenótos omlett: a felcsíkozott leveleket egyszerűen belekeverjük a tojásos masszába, majd hagyományos módon megsütjük. És hogy miért érdemes fogyasztani? C,-B6-, K- és A-vitamin-tartalmú zöldség, amely értékes növényi fehérjékben, rostokban, folsavban, vasban, magnéziumban, sőt omega-3 zsírsavakban is bővelkedik.

Kapcsolódik:

https://izeselet.hu/magazin/5-tipp-amitol-garantaltan-elszall-a-tavaszi-faradtsag/

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.