Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Az idei év más, mint a többi: kevesebbet mozdulunk ki otthonról, és sokunk a hosszabb külföldi nyaralást is elhalasztotta jövőre – bízva abban, hogy addigra csillapodik a szinte az egész világot érintő vírushelyzet. Hiszem azonban, hogy messzi utazás nélkül is kikapcsolódhatunk, akár eddig ismeretlen magyar tájak felfedezésével, akár a saját otthonunk falai között. Nem kell hatalmas és költséges dolgokra gondolni, pár apró új rituálé, program is segíthet abban, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, és új élményekkel gazdagodjunk ezen a furcsa, felemás nyáron.

A sorozat első részében a kedvenc étkezésemről, a reggelizésről meséltem, illetve mutattam is pár olyat receptet, amelyet gyakran készítek itthon, nyári (hétvégi) reggelizésekhez kihagyhatatlanok. Most pedig még apróbb rituálék következnek, számomra idén ezek hozzák meg a hamisítatlan nyár érzését.

Van egy könyv, amit rongyosra olvastam az elmúlt évtizedben, ez a Napsütötte Toszkána. Frances Mayes világhírű regényét szerintem senkinek sem kell bemutatni. Először egy olaszországi utazásra vittem magammal, aztán pár évvel később szintén Olaszországba, tengerparti nyaralásra. Akárhányszor és akárhol vettem a kezembe, azt figyeltem meg, hogy pár oldal elolvasása után már én is abban a csodás, burjánzó – és megszelídítésre váró – kertben szerettem volna lenni, ahol „vadon nő” a bazsalikom, és csak be kell szedni a konyha mellől, ha épp készül ebédre a világ legegyszerűbb, de annál finomabb paradicsomos spagettije.

Idén itthon vagyok, sőt az új kertem is rengeteg feladatot adott. A bazsalikom pedig nálunk is megél. Miért is ne lehetne hát idehaza megteremteni a saját Toszkánánkat? A kertben, a balkonon vagy a konyhaablakban? Pár tő zöldfűszer kell csak hozzá (vagy a türelmesebbeknek némi mag), cserepek, ládák és egy kis odafigyelés. Illetve a legfontosabb, amit nem lehet pénzért megvásárolni: a szemléletmód. Annak a képessége, hogy tudjunk örülni a saját nevelgetésű zöldfűszereknek, hogy más szemmel nézzük a tányérunkban azt a bizonyos minden faksznit nélkülöző, de házi bazsalikommal készült paradicsomszószt. Idén nyáron ezekre koncentrálok. Persze a fűszernövény csak kiragadott példa, annyi más apróságot is találhatunk, amely meghozza számunkra a hétköznapokból való kiszakadást.

És még egy dolog: érdemes fellapozni a könyvet a recepteknél. Nem fogunk különlegességeket találni. Az autentikus olasz (paraszti) konyha egyszerű, hétköznapi alapanyagokkal dolgozik. Szezonálisakkal, hiszen ezt diktálja a józan ész, ügyelve a minőségre. Ha beszereztük azt a pár tő kakukkfüvet, bazsalikomot vagy épp rozmaringot, akkor sem kell bonyolult ételekben gondolkoznunk. A különlegességet mi magunk tesszük hozzá. Legyen ez a mottó a nyár hátralévő heteire, zárásképp pedig jöjjön pár kedvenc zöldfűszeres receptem. (A receptek linkjére kattintva a posztok fotói Olaszországba is elkalauzolnak.)

 

Töltött paradicsom rozmaringos focacciával

A recept ezen a linken érhető el.

 

Salsiccia – 3 recepttel

A receptek ezen a linken érhetők el.

 

Cacio e pepe

A recept ezen a linken érhető el.

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.