Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Kezdjük a rövid hetet egy égető kérdéssel… Mindannyian ismerjük az érzést: megvesszük a kedvenc csipszünket, majd miután feltéptük a zacskót, szomorúan konstatáljuk, hogy a fele bizony levegő. Persze, pontosan tudjuk már előre, hogy most sem lesz másként, aztán mégis úrrá lesz rajtunk a csalódottság. És nem csak a csipsszel van ez így, hanem a gabonapelyhekkel és egy csomó másik rágcsával szintén ezt a helyzet. Cikkünkből kiderül, hogy idáig rossz oldalról közelítettük meg a kérdést, hiszen tulajdonképpen értünk kerül a zacskóba a sok levegő. Mondjuk is, miért.

 

Így nem csak „törmeléket” kapunk a kedvenc nassunkból

Ezzel pedig csak jól járhatunk. Ha így csomagolják a rágcsákat, az megakadályozza, hogy apró darabokra törjenek szállítás és tárolás közben.

 

Nem csupán levegővel van tele a zacskó

A látszat ellenére nem hagyományos levegővel vannak a zacskók felfújva, akkor ugyanis felbontás után avas, romlott csipsz kerülne ki a tasakokból. A gyártók valójában nitrogént használnak a zacskók felfújására, amely teljesen biztonságos, elvégre a Föld atmoszférájának 78%-át is nitrogén alkotja. És hogy miért jó ez? Önmagában stabilabb a levegőnél, illetve jobban kezeli a hőmérséklet ingadozását. Azaz mindez a minőség kedvéért történik.

 

Tovább eláll és ropogósabb marad

Ha próbáltunk már házi csipszet készíteni, tudjuk, hogy mennyire gyorsan elveszíti ropogós állagát. Ennek megakadályozásában szintén segít a speciális csomagolás. Mivel tiszta nitrogénnel töltik fel a zacskókat, nem kerül belülre nedvesség, és a nitrogénben a különböző baktériumok sem élnek meg. Ezért marad tovább ropogós a bolti csipsz, és hasonló okokból bír hosszabb szavatossági idővel.

 

Pontosan mennyi az annyi?

Tényleg pont félig vannak töltve a zacskók? Az arány a különböző gyártók termékeinél változó lehet, van, amelyik pontosan 50-50%-ban tartalmaz levegőt és csipszet, de van olyan is, amelyikben csak 19% a nitrogén aránya. A legrosszabb esetben pedig a zacskó 59%-ban tartalmaz nitrogént.

 

A NASA szerint felrobbanhatnak

Egy kis érdekesség a végére. A Reader's Digest szerint a NASA kísérleti repülőin megvizsgálta, hogy miként reagálnak a csipszes zacskók a hirtelen bekövetkező és jelentős mértékű légnyomás változásra. A tudósok arra jutottak, hogy a tasakok felszállás közben akár ki is durranhatnak. Nem tudjuk, igaz-e a hír, ahogy azt sem, hogy mi célból volt szüksége a NASA-nak a kérdés megvizsgálására.

 

Forrás: mashed

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.