Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Ki ne ismerné a vagdaltat, avagy a fasírtot, fasírozottat, húspogácsát! Többféle névvel illetjük, mégis nagyjából ugyanaz az étel. Darált hús különböző ízesítéssel, egyben megsütve.

 

Miből készülhet?

Bármilyen húsból készíthetünk fasírtot. A sovány húsokból készültek gyorsan megpuhulnak, átfőnek. És ezáltal könnyen kiszáríthatjuk őket. A vörös húsok vagy vadhúsok viszont lassabban főnek át és lesznek puhák, emiatt hosszabb sütési idővel kell számolni.

Készíthetjük halból is. Nemcsak friss halból, hanem akár tonhalkonzervből is. Amire a legjobban figyelni kell, az a szálka. Egy fasírt falatozásnál kevésbé figyelünk a szálkákra, így még inkább körültekintően kell elkészítenünk. Ha fagyasztott hallal dolgozunk, először mindenféleképpen olvasszuk ki, hisz ezek a halak általában rengeteg vizet tartalmaznak.

Aztán itt vannak a zöldségek. Kitűnő alapanyag a cékla, a karfiol, a káposztafélék, a tökfélék, a spenót vagy az édesburgonya. És a lista nem is teljes. Mindegyiknél arra figyeljünk, hogy a só hatására nedvességet engednek. Emiatt van, amit érdemes hamarabb besózni, és hagyni lecsöpögni. Ez a tökfélékre és a káposztára mindenféleképpen érvényes.

A fenti alapanyagokat keverni és ötvözni is lehet. A kenyér a magyar klasszikus fasírozottban mindig szerepet kap. Érdemes azonban kísérletezésképpen elhagyni vagy kicserélni – például reszelt burgonyával.

 

Mi legyen a kötőanyag?

Tojás ugye, ez az első gondolat. Hisz azt szoktuk meg, az az egyik legnépszerűbb összefogó anyag, ami ahhoz kell, hogy a vagdalt ne essen szét. A tojás helyettesíthető chiamaggal vagy darált lenmaggal. Ezeket előtte érdemes kevés vízbe beáztatni, így lesznek zselések. Szintén nagyon jó kötőanyag a csicseriborsóliszt, ehhez is víz kell. Helyettesíthető a tojás zabpehellyel is.

 

Mivel fűszerezzük?

Gyakorlatilag bármivel. Hagymafélék alap, mindenhez illenek. De nem csak a vöröshagyma! Próbáljuk ki a póréhagymát, a snidlinget, az újhagymát. Zöldfűszerek közül is mindegyik jó lehet. Ne felejtsük el a porfűszereket se: őrölt kömény, római kömény, koriander, kurkuma, bors, pirospaprika. Arra figyeljünk, hogy a porfűszereket ne vigyük túlzásba. Tehetünk bele mustárt, paradicsompürét iS.

 

Milyenre formázzuk?

A nagyobb, egyben sült Stefánia-vagdalt formától kezdve a kisebb húspogácsán át bármilyen formára lehet. Kerek golyókat, laposabb fasírt formát vagy akár lapított hamburger formát is összeállíthatunk. Elrugaszkodhatunk a kerek formától és készíthetünk henger alakút is, mint a kebabnál.

Sütőformában is kisüthetjük, nem csak bő olajban vagy serpenyőben. Muffinforma vagy kosárka, őzgerinc – bármi szóba jöhet. Ismét csak a fantáziánk szabhat határt!

 

Kapcsolódik:

https://izeselet.hu/magazin/honnan-kapta-a-nevet-a-stefania-vagdalt/

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.