Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Rossz módszer: evés közben

Ilyenkor a víz hígítja a gyomorban levő, az enzimműködéshez kellő sósavat, amely a bevitt tápanyag lebontásához fontos. Emellett ez puffadást, gázokat, így kellemetlenséget okoz. Ehelyett inkább evés előtt igyunk. Egy pohár víz minimálisan eltelíti a gyomrot, így kevesebb ételtől is érezzük a jóllakottságot. Evés előtt kb. 30 perccel mindig igyunk.

Rossz módszer: egy intenzív edzés közben

A szervezetnek elektrolitokra (pl.: káliumra és nátriumra) van szüksége, hogy megelőzze az izomgörcsöket. A túl sok víz oldja a szervezetben természetesen előforduló elektrolitokat. Ehelyett inkább sportitalokat, vagy izotóniás italokat fogyasszunk.

Jó módszer: reggel, ébredés után

A japánoknál hagyomány, hogy ébredés után megisznak egy pohár vizet. Szerintük ez segít fiatalon tartani a bőrt, sőt, a fogyást is támogatja – hiszen beindítja az anyagcserét. Többen citromot is adnak hozzá, mivel az javítja az emésztést.

Rossz módszer: állva

Ez ajurvédikus tanításon alapul (ez India több mint ötezer éves hagyományos, természetes orvostudományi rendszere), még egyetlen nyugati tanulmány sem bizonyította. A tan szerint, ha az emberek állnak, hajlamosak gyorsabban inni, mely által több oxigént visznek be. Ez szív- és tüdőbajokat okoz.

Jó módszer: amikor sötét a vizeletünk

Minél világosabb a vizeletünk, annál jobban hidratált a szervezetünk. Ha ennek ellenkezőjét tapasztaljuk, sürgősen pótoljuk a folyadékot.

via: Delish

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.