Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Új sorozatunkban bloggerünk, Gökler Kriszti mutatja be hónapról hónapra kedvenc egészségtudatos alapanyagait 1-1 recept kíséretében.

 

Ha azt mondom, mogyoróvaj, valószínűleg már mindenki tudni fogja, mire gondolok. Néhány évvel ezelőtt viszont még inkább csak Amerikában és a nyugati országokban volt népszerű, nálunk pedig rögtön a mogyorókrémre asszociáltak az emberek, ami egy törökmogyoróból készült édes krém.

Emlékszem, én akkor találkoztam vele először, amikor a holland cserediáklányunk hozott egy üveggel ajándékba, aminek nagyon megörültem, hiszen akkoriban rengeteg külföldi diétás oldalt követtem, ahol sokszor felmerült a „peanut butter”, nálunk viszont még nem volt kapható. Nagy örömmel kanalaztam bele, majd szörnyülködtem el hirtelen, mert teljesen más volt, mint amire számítottam. Egészen pontosan olyan, mintha a sós mogyorót ledarálták és üvegbe zárták volna. Később persze rájöttem, hogy pont ez a lényege, és így is nagyon könnyen rá lehet kapni. Főleg azért, mert tökéletes kombinációt alkot az édes ízekkel – nem véletlenül olyan népszerű a mogyoróvajas-lekváros szendvics az amerikai gyerekek körében.

Szuper feltétje lehet ezen kívül a reggeli zabkásának, sőt különböző kekszek és sütemények alapanyagaként, és még ázsiai hangulatú csirkés főételekben is megállja a helyét. Ma már szinte bármilyen élelmiszerboltban kapható, viszont egy erős késű aprító, egy csomag sótlan földimogyoró, valamint ízlés szerint só és/vagy édesítő hozzáadásával pár perc alatt otthon is könnyedén elkészíthető.

 

Miért érdemes fogyasztani?

1. Gazdag E-vitaminban. Ez a vitamin nemcsak erős antioxidáns hatásáról ismert, hanem a bőrnek és a körömnek is jót tesz.

2. B3-vitamin, kálium és magnézium szintén található benne.

3. Bővelkedik „jó”, azaz egészséges zsírokban.

4. A jelszó: rost! Magas rosttartalmának köszönhetően már egy pici adag is laktat.

 

Mini mogyoróvajas sajttorta

Hozzávalók (12 db-hoz):

12 dkg cukormentes zabkeksz

10 dkg puha/olvasztott vaj

12 db muffinpapír vagy szilikonforma

20 dkg zsírszegény mascarpone

15 dkg krémes mogyoróvaj

12 dkg eritrit

2 db tojás

2 evőkanál étkezési keményítő

étcsokoládé

földimogyoró

A sütőt előmelegítjük alsó-felső sütéssel 180 °C-ra.

A zabkekszet ledaráljuk vagy szétmorzsoljuk, majd összekeverjük az olvasztott vajjal, és a muffinformák aljára egyengetjük kb. fél cm-es rétegben.

A mascarponét összekeverjük a mogyoróvajjal és az eritrittel, majd beleütjük és egyenletesen elkeverjük a tojásokat, végül beleszitáljuk a keményítőt is. A krémet 12 felé osztva egyenletesen rátesszük a kekszes réteg tetejére, majd az előmelegített sütőbe helyezzük kb. 30 percre, amíg megszilárdul a sajtréteg.

Sütés után hűlni hagyjuk, majd ízlés szerint olvasztott étcsokoládéval és földimogyoró-darabokkal díszíthetjük. Fogyasztás előtt érdemes néhány órára vagy akár egy éjszakára a hűtőben pihentetni.

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.