Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Akár szeretjük a guacamole koleszterincsökkentő előnyeit, akár csak egy izgalmas szobanövényt szeretnénk, remek projekt!

Legközelebb, mikor avokádót fogyasztunk, ne dobjuk ki azonnal a magot. Úgy hangzik az egész, mint egy iskolai biológiakísérlet, de tudjuk, hogy azok is izgalmasak. Ezzel a 10 lépéssel saját magunk nevelgethetjük avokádópalántánkat, és ha szerencsések vagyunk, fogyaszthatjuk a finom termést is.

1. Óvatosan vegyük ki a magot, nehogy megsérüljön, majd mossuk meg, ne maradjon rajta csúszós felület, ezután hagyjuk megszáradni.

2. Szúrjuk meg a magot: A kissé hegyesebb vége nézzen felfelé, és így szúrjunk bele körbe 3 fogpiszkálót (kicsit srégen lefele).

3. Áztassuk a magot vízbe: Töltsünk meg egy magas, vékony poharat vízzel, helyezzük a szájára a magot úgy, hogy a fogpiszkálók a pohár száján legyenek. A mag alja érje a vizet, viszont a teteje maradjon száraz.

4. Hagyjuk kirügyezni a magot: Helyezzük a poharat meleg helyre, érje a direkt napfény, illetve naponta cseréljük a vizet, hogy elkerüljük a baktériumokat. 2-8 héten belül megjelenik az aprócska hajtás.

5. Vágjuk: Amint a hajtás 15-17 cm-re nő, vágjuk félbe, ezzel elősegítjük az újabb növekedést.

6. Készüljünk fel az ültetésre: Ha ismét eléri a hajtás a 15-17 cm-t, elérkezett az ültetés ideje. Helyezzük a magot egy 10 cm átmérőjű cserépbe, tegyünk rá humuszban gazdag földet (a mag teteje látszódjon ki, ne lepje el teljesen a föld).

7. Víz+napfény: Ha nyár van, kint is nevelgethetjük a növénykénket, viszont más évszakokban, tartsuk a szobában napfényes helyen. A földje mindig legyen nedves, de ne essünk túlzásba, nem kell eláztatni a palántánkat.

8. Támogassuk a növekedést: A hajtás visszavágásához hasonlóan, ha eléri a növényünk a 30 cm-t, vágjuk el 15 cm-nél.

9. Átültetés: Nem szükséges, viszont azt mindig tartsuk szem előtt, hogy az avokádó napfény- és meleg barát, így ősszel ne hagyjuk, hogy kint fagyoskodjon.

10. A türelem avokádót terem: Sajnos, a legtöbb avokádó 3-4 év alatt érik be (van, amelyeknek 15 év kell hozzá, és akadnak olyanok, amelyeknek sosem lesz termése), így várnunk kell, hogy saját termésből készítsünk guacamolet.

Eléggé zsákbamacska projekt, de egy próbát megér.

 

forrás: rodalesorganiclife.com

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.