Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Egyes konyhai eszközöket folyamatosan takarítunk, tisztán tartunk, más gépekről viszont hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Mikor takarítottátok ki utoljára a kenyérpirítótokat? És nem, az nem ér, ha csak kirázzátok belőle a morzsát! Jó hír, hogy egy alapos takarítás is megvan 10 perc alatt, mutatjuk, hogyan.

 

1. Mint minden elektromos eszköznél, az első lépés most is mindenképpen az legyen, hogy kihúzzuk a konnektorból, és hagyjuk teljesen kihűlni. Mivel minden morzsás lesz, praktikus a mosogató fölött csinálnunk, ha ez nem megy, terítsünk egy újságot az asztalra vagy konyhapultra.

2. A legtöbb kenyérpirítónak van morzsatálcája, amit lenyithatunk vagy kihúzhatunk, kezdjük ezzel. Ha régebbi fajtájú a pirító, marad a jól bevált „fordítsuk fel és rázzuk” művelet, hogy a morzsa nagy részétől megszabaduljunk.

3. Ha kivehető a morzsatálca, mossuk el meleg, mosogatószeres vízzel. Akkor szereljük csak vissza, ha teljesen száraz.

4. Egy kis ecsettel vagy kefével tisztítsuk meg a kenyérpirítót, hogy tényleg minden morzsától megszabaduljunk.

5. Nedves, puha ronggyal töröljük át a külsejét.

6. Ha a pirítónk rozsdamentes fém, akkor egy puha, tiszta ronggyal és némi ecettel is töröljük át, hogy újra szépen csillogjon.

7. Ha minden megszáradt, szereljük vissza a morzsatálcát, és tegyük vissza a gépet a helyére. Készen is vagyunk.

 

Forrás: the kitchn

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.