Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Kurdiné Nagy Klára, a Kurdi Family Pék Kft. ügyvezetője elmondta: a Görböc kenyeret augusztus 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap a Várkert Bazárnál lehet megkóstolni és megvásárolni. Hozzátette: emellett egy másik különleges terméket is elhoznak a rendezvényre, a szilvás tepertős papucsot, amely szatmári szilvalekvárral készül.

Mint mondta, már harmadszor nyerték meg a címet és mindig nagy örömmel készülnek arra, hogy Szent István-napra megmérettessenek. "Azt az alapelvet követjük, hogy amit mi megeszünk, más asztalára csak azt tesszük" - mondta a családi vállalkozás vezetője, hozzátéve, hogy adalék nincs a termékeikben, hagyományos technológiával dolgoznak.

A Magyar Pékszövetség augusztus huszadikához kapcsolódó idei kenyérversenyen meghirdették a búza és a rozs kategória mellett új lehetőségként az innovatív kenyér csoportot is. Az idén 33 versenymunka érkezett; mind adalékmentes, kovászos technológiával készült, de nagyüzemi technológiával is gyártható termék.

Az idén a búzakenyér kategória győztese, a Kurdi Family Pék Kft. Görböc kenyere lett, ami egyben a Szent István-napi kenyér is, a gyártási jogosultságot, a receptet a pékszövetség megadja minden olyan pékségnek, amely ezt kéri.

A Szent István-napi kenyeret először augusztus 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcájában lehet megkóstolni. A legjobb búza-, rozs- és innovatív kenyér az ünnep után az ország számos pékségében kapható lesz.

forrás MTI

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.