Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

A boltokban kapható fagyasztott pizzáknak – bár nem jelentik a gasztronómia csúcsát – igenis van létjogosultságuk, hiszen gyors és praktikus megoldások, ha villámgyorsan kell valamit az asztalra varázsolnunk. Kis odafigyeléssel azonban szintet léphet a bolti pizza, mutatjuk, hogyan hozhatjuk ki belőle a maximumot.

 

Rendezzük el a feltéteket!

Ha kivesszük a pizzát a csomagolásából, gyakran azt láthatjuk, hogy a feltét a pizza egyik oldalára csúszott. Rendezgessük el egyenletesen, megéri!

 

Figyeljünk a hőfokra!

Általában érdemes a termékcsomagolásokon olvasható leírást követni, ám ebben az esetben sokkal finomabb lesz az eredmény, ha inkább magasabb hőmérsékleten és rövidebb ideig sütjük.

 

Ez is érdekelhet: Kipróbáltuk a pizzakő használatát

 

Szeleteljük jó időben!

Várjunk kb. három percet sütés után, hogy kicsit visszakeményedjen az olvadt sajt, így sokkal egyszerűbb lesz szeletelni.

 

Plusz sajt? Mehet, de nem mindegy, hogyan

Azzal nincsen semmi probléma, ha kicsivel több sajtot szeretnénk látni a pizzánkon, de ezt is könnyen el lehet rontani. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen sajtot adunk hozzá. Ha több mozzarellát szeretnénk, az mehet a fagyasztott pizzára sütés előtt, de ha valami trappista vagy cheddar jellegű sajtot választanánk, akkor azt jobb – a házi pizza készítésének egyik alaptörvényét megszegve – a sütési idő felénél, már a sütőben rászórni.

 

Készítsük elő az extra feltétet!

Ha például gombával turbóznánk fel a sima sonkás pizzát, a gombát előtte mindenképpen pirítsuk meg, ugyanúgy, mint a hagymát is.

 

Grillezzük? Lehet!

Ha a sütőnk grillezni is tud, mindenképpen azt a funkciót válasszuk. Ehhez is melegítsük elő legmagasabb grillfokozaton a sütőnket 15 percen át, majd toljuk be a pizzánkat, és grillezzük 10-12 percen át.

 

Tippelj!

https://izeselet.hu/magazin/melyik-a-magyarok-favorit-pizzaja-cikkunkbol-kiderul/

 

Forrás: mashed

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.