Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

A tortillalap praktikus „tartós” élelmiszer, hiszen zárt csomagolásban, száraz, hűvös, fénytől óvott helyen sokáig eláll, és több különböző módon felhasználható. Beszerezhetjük kisebb vagy nagyobb méretben, a hagyományos mellett vásárolhatunk teljes kiőrlésű lisztből készültet, sokmagvasat és ízesített (például spenótosat, fokhagymásat, paradicsomosat) is. Vészhelyzetben pedig, amikor semmi időnk főzni, csak előkapjuk, és már tölthetjük, csavarhatjuk, hajtogathatjuk is.

 

Tortillatekercs

A hagyományos tekercsbe szinte bármit tölthetünk, ha van egy kis maradék zöldség, tegnapi sült csirke vagy sonka, jó helye lesz a tekercsünkben. A belevalók függvényében fogyaszthatjuk hidegen, de rá is melegíthetünk. Elázni sem fog, ha a folyékonyabb krém vagy szósz és a lap közé salátaleveleket pakolunk.

 

Burrito

Laktató tekercs, amelybe általában főtt rizs, darált húsos töltelék és bab kerül. A maradék főtt rizs tuti felhasználási helye!

 

Quesadilla

Harmadik versenyzőnk esetén a lapok egyik oldalára tesszük a tölteléket, majd félbehajtjuk, és száraz vagy éppen kiolajozott serpenyőben átsütjük. Innen már sejthető, hogy mi nem hagyható ki belőle: a sok-sok olvadozó sajt.

 

Kenyér helyett

Tunkolni, mártogatni vagy ha épp nincs otthon kenyér, szendvicsnek felhasználni – igen, erre is jó a tortillalap. Vágjuk kis cikkekre, serpenyőben rá is piríthatunk.

 

Leveshez

A kis darabokra vágott, megpirított tortillalap a hagyományos kenyérkockákat is kiválthatja. Akár sajtot is olvaszthatunk rá, mennyei lesz hagymaleveshez.

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.