Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet - mondogatta mindig Szabó György, a bükki füvesember, aki életének 94. évében, családja körében, bükkszentkereszti otthonában hunyt el 2022. december 4-én.

Mindenki Gyuri bácsija úgy vélekedett, hogy az egészségünk a mi kezünkben van: tőlünk függ, hogyan gondozzuk, óvjuk azt, természetesen a Jóisten segítségével". Küldetésének éppen ezért azt tartotta, hogy minél több embernek átadja őseink tudását: a gyógynövények szeretetét és ismeretét.

Gyuri bácsi a népgyógyászat alapjait még gyerekként nagymamájától sajátította el. Az elemi és polgári iskolák elvégzését követően könyvkereskedői képesítést szerzett, majd az élelmiszer-kereskedelem területén dolgozott. 1988-ban, nyugdíjba vonulását követően fordult újra a természetgyógyászat felé.

A gyerekként megszerzett tudást autodidakta módon tovább bővítette, majd 2010-ben fitoterapeuta oklevelet szerzett. Nem csak a test, hanem a test és a lélek működését összefüggésben vizsgálta. Úgy gondolta, a teljes gyógyuláshoz fejben is rendet kell tenni A Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület alapítóját 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Voltak, akik azért kritizálták, mert sokan rákból, autoimmun betegségekből is kizárólag gyógynövényekkel várták a gyógyulásukat, de Gyuri bácsi valójában soha senkit sem biztatott arra, hogy a hagyományos orvoslást hátrahagyva gyógyuljon. Úgy vélte, a célzott gyógynövénykezelés a szervezet öngyógyító mechanizmusát erősíti.

Tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományokat, és vezeti a családi vállalkozást.

https://izeselet.hu/magazin/emesztesjavito-gyogynovenyeket-ajanl-a-bukki-fuvesember/

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.