Bizonyítva: ez a fűszer tényleg gyilkolja a rákos sejteket!


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteSzámos „házi” módszerről röppent már fel, hogy rákölő hatású lehet, a csili-teóriát azonban most indiai tudósok támasztják alá.
Az ételre szórt csilipaprikában található vegyület úgy tűnik, rákapcsolódik, majd rést üt a kóros sejtek felszínén és végül elpusztítja őket. Legalábbis ez derült ki, egy egérkísérletet leíró, az American Chemical Society által jegyzett Physical Chemistry B. nevű magazinban megjelent tanulmányból, mely során a genetikailag módosított egerek emberi prosztatarák-sejteket kaptak. A tumorok egyötödükre csökkentek a kapszaicin nevű anyag hatására, amitől ugye veszettül erős a paprika, és amelyről már 10 éve is megállapították, hogy a rákos sejtekre nézve hatékony lehet.
Ez a vegyület felel az ízért és a hőhatásért, a prosztata daganat sejtjeivel szemben pedig kellően nagy adagban hatékony fegyver lehet, mellékhatás nélkül. Dr Ashok Mishra és Dr Jitendriya Swain szerint a gyógyszerkutatás újabb fejezete kezdődhet, és akár tabletta, akár injekció formájában elkészülhet egy új vakcina. Addig is, a csili fogyasztása a gasztronómiai élvezeten túl, a bélrák kockázatát is csökkenti.
A World Cancer Research Fund adatai évente több mint 1 millió prosztata rák esetet regisztrálnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.