Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Az Egyesült Királyságban élő Vicky Greene úgy döntött, mikrobiológiai projektjének keretén belül tanulmányozza az anyatej antimikrobális tulajdonságait. A háromgyermekes édesanya – aki a South Devon College elsőéves biológiaszakos hallgatója – miután megosztott egy fotót és rövid leírást a kísérletről, rengeteg like-ot (több mint 25,000-t), valamint kommentet kapott.

„Úgy döntöttem, megvizsgálom, hogyan változik az anyatej antimikrobális tulajdonsága a szoptatott gyermek életkorától függően.” – mesélte a Huffinton Postnak, majd hozzátette, csoporttársa, Emma Browne segítette a projekt során. Greene korai eredményei azt mutatják, hogy az anyatej antimikrobális tulajdonságai fennmaradnak az első év után is. Hangsúlyozza, bármennyire örül az eddig tapasztaltaknak, ezek csak előzetes eredmények, később sokkal részletesebb adatok is kijöhetnek a kutatásból.

„Jelenleg csak ez az egy fotó és a legelső eredmények vannak, melyek felkerültek a netre, viszont a végleges eredményért több vizsgálatra van szükség.” – mondja. „Vannak olyan orvosok, nővérek, akik állítják, hogy az egy éves kor feletti szoptatás egészségügyi szempontból teljesen értelmetlen. A kísérlettől viszont azt várom, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a tovább tartó szoptatás nem haszontalan dolog.” – meséli Greene, aki maga is még mindig szoptatja hároméves gyermekét (az előző kettőt 5, illetve 11 hónapos korukig táplálta anyatejjel).

Kutatásával arra szeretné ösztönözni az édesanyákat, hogy ne hagyják abba gyermekük szoptatását egy éves korig, sőt terjesszék ki ezt az időszakot. A WHO is minimum 2 éves korig ajánlja az anyatejjel való táplálást.

„Nem az a célom, hogy bűntudatot keltsek a nőkben” – hangsúlyozza – „hanem az, hogy informáltak legyenek a témában, így felelős döntést tudjanak hozni.” Reméli, hogy a képpel, az eddigi eredményekkel és a további kutatással hozzájárul ehhez.

forrás: huffingtonpost.com

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.