Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

A szotyizás észrevétlenül keríti hatalmába az embert. Csak egy-két szemet veszünk ki a csomagból, majd azon kapjuk magunkat, hogy már megszólalni sem tudunk, olyan gyorsan adagoljuk az újabb és újabb szemeket. Az apró magok majszolása azonban egyaránt lehet kedvező és ártalmas a szervezet számára, így ajánlott mértéket tartani a csemegézés közben.

 

A napraforgómag pozitívumai

Áldásos tulajdonsága, hogy nyugtatólag hat az agyra, ennek oka, hogy a benne lévő triptofán megnöveli a szerotoninszintet az agyban. Emellett elősegíti a látás javulását, miközben energikusabbá teszi a szervezetet. Az apró napraforgómagok a bélműködésre is jó hatással vannak, kezelhető velük a székrekedés, és egyben vizelethajtó tulajdonságuk is ismert.

 

Miért hasznos a szervezetnek?

A szotyiszemek bővelkednek magnéziumban és rézben, emellett remek fehérjeforrást jelentenek a szervezet számára. Egyaránt hasznosak a vérnyomás- és a vércukorszint csökkentésénél, erősítik az immunrendszert, illetve vizsgálatok szerint a szívbetegségek kialakulásának kockázata is mérséklődik a rendszeres szotyolázók között.

 

Ez is érdekelhet: A kesudióból sajtot is készíthetünk

 

Jóból is megárt a sok?

A számos pozitívum ellenére nem szabad túlzásba esni a szotyi evésénél sem. Mivel egy csésze napraforgómag átlagosan 800 kalóriát tartalmaz, így a fogyni vágyóknak és túlsúllyal küzdőknek nem ajánlott a szotyola. Gyorsan avasodik, ezért nem is érdemes nagy kiszerelésben vásárolni, csupán kisebb csomagokat bontani, és azokból mértékkel fogyasztani.

 

Módjával az egészségért

A sózott szotyola néhány marék mag feltörése után kiszárítja az ajkainkat, miközben az ujjbegyek és a fogak állapotának sem tesz jót. Mindezek ellenére, ha szeretjük és szívesen csemegézzük a napraforgómagokat, ne fosszuk meg magunkat ettől az örömtől. Többek között pozitív hatásai miatt sem, de mindig igyekezzünk mértéket tartani, hogy valóban csak előnyünk származzon a szotyizásból.

 

Témába vág:

https://izeselet.hu/magazin/fagyasszuk-vagy-befottes-uvegbe-tegyuk-hogyan-all-el-jobban-a-dio/

 

Forrás: napidoktor.hu

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.