Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

Fogyasszuk szárazon, zselésen vagy nyersen - a vörösmoszat csurig van vassal, jóddal és magnéziummal. Ha táplálkozásunk szerves részévé szeretnénk tenni a tengeri növényeket, akkor érdemes tanulmányozni az előnyeiket és az esetleges kockázatokat is, amivel járhat a csipegetésük. Az internet nagyon felkapta mostanában a vörösmoszatot: a Pinteresten 2020-ban 380 százalékkal nőtt meg erre a kifejezésre az érdeklődés. Ez nem kis részben köszönhető Kim Kardashian azon tweetjének, melyben smoothie összetevőként magasztalja ezt az alapanyagot. A tengeri füvek piaca is nagyot ugrott 2018 után: a spirulina kezdte a sort és most a vörösmoszat lett az új szuperkaja - mely folyamatban közre játszik az is, hogy a növényi alapú étkezést is egyre többen választják. A kevés kalóriát tartalmazó moszat remekül működik levesben, turmixban, de még chia pudingban is megállja a helyét.

A különösebb ízzel nem rendelkező vörösmoszat egy algaféle, melyet északon az Atlanti-óceán mindkét partján fellelhetünk, de a Karibi-térségben is akad belőle. A jód természetes forrása, mely a pajzsmirigy funkciók számára elengedhetetlen mikrotápanyag; illetve bőven vehetünk fel belőle vasat is, ami a fizikai és lelki egészség egyik kulcsa. A legtöbb táplálékkiegészítőben vörös színű ír moszatot találunk, de az is előfordul, hogy alga vagy tengerifű névvel látunk zöld, lila, fekete, illetve sárga termékeket. Ez a megjelenési sajátosság a növény termőhelyén is múlhat - van, aki a "vadon" szedettre esküszik - ami a sós vizű medencében tenyésztett verzióhoz képest akár előnyösebb is lehet. Egyelőre kevés az adat arról, hogy van-e lényeges különbség ebből a két forrásból származó növény között. Az biztos, hogy a fogyasztásuk egyelőre pozitív hatásúnak tűnik az emésztésre, a vércukor szintre, a sejtek és a szívünk egészségére is. Ám több kutatás készülhetne még, a fentieket alátámasztandó.

Ez is érdekelhet: Szuperételek, amikről nem is gondoltad volna

Fogyni vágyóknak nem árt tudni, hogy a karragén nevű poliszacharidok forrásáról is beszélünk, melyek slankítanak, ugyanis teltségérzetet adnak. Mellesleg prebiotikumként sem utolsók: a jó bélbaktériumokat táplálják. Egy 2015-ös tanulmány szerint az idegeknél szintén beválik a moszat; és még Parkinson-kór esetén is bevethető. Húsz evőkanál (azaz 100 gramm) moszat biztosítja a napi vas szükségletünk felét, ami bevitelre főleg a vegánoknak és vegetariánusoknak kell ügyelnie. Ugyanis a nagyobb vastartalmú ételek közül főleg az osztriga, a vörös-, illetve a csirkehús ajánlott. Ekkora adag alga a magnézium igényünk harmadát is hozza, és jód forrásként is kiváló, ám ez utóbbinál a mennyiséggel csínján kell bánni. Ha túl sokat ennénk belőle, az bizony pajzsmirigy-gondokhoz vezethet. Felnőtteknek a napi adag ne legyen több 150 mikrogrammnál; ha túllépnénk - például ha gyakran 286 volna ez az érték - az már garantáltan megbetegítene: többek közt gyomorpanaszok és gyenge pulzus formájában. Ráadásul nagyobb mennyiségű nehézfém is kerülhet így a szervezetünkbe.
A reggeli smoothie-nkba mehet pár kanál moszat, de levesbe, házi fagylaltba, almaszószba vagy pudingba szintén keverhetünk belőle. Vannak szép számmal receptek, melyekben zselés formát említenek - ez annyit tesz, hogy a szárított verzióból szűrt vízbe áztatunk egy éjszakára. Hogy a hűtőben meddig áll el a gél, arra nincs elég adat - saját felelősségre hagyjunk csak maradékot.

Perzsa

Forrás: thehealthy.com

Kapcsolódó témánk:

https://izeselet.hu/magazin/5-legfinomabb-tengeri-herkentyu/

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.