Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

A balatoni halászlé különbözősége a halak arányánál kezdődik. Az itt jóval szigorúbb, mint a két nagyfolyami változatban. Az természetes, hogy a halak a Balatonból kerülnek bele, de azt mondják, akkor lesz a legjobb, ha egy kicsivel több mint harmada a halaknak ponty, harmada ragadozó, lehetőleg fogas vagy süllő, de lehet csuka, harcsa vagy kecsege is, és végül jöhetnek az apró halak, ezek kicsit kevesebb mint egyharmad arányban.

Fejek, farkaksobri halnapok

A további alapanyagigény már nem bonyolult, kell hozzá zsiradék, hagyma, fokhagyma, paradicsom, paprika és pár szem krumpli, jó minőségű pirospaprika, só és végül mondjuk egy nem túl durva erős paprika is, például cseresznye. Elkészíteni pedig a következő módon szokták: a hagymát egy kevés zsiradékon megdinsztelik, ezután jön egy adag pirospaprika, vagyis pörköltalapról indított alaplét főznek. Az alaplébe mennek a fejek, farkak, az apró halak, aztán jöhet a zöldpaprika, paradicsom, pár szem krumpli, belereszelnek vagy zúznak némi fokhagymát és sózzák.

Egy pohár bor a halnakbor

Jó egyórányi főzés után az alaplevet átpasszírozzák és újraforralják, ebbe a sűrű lébe ismételten kell egy kis pirospaprika, ha kell még, akkor só és némi erős paprika. Majd az előre besózott halszeletekkel a halászlét körülbelül 20 perc alatt készre főzik. Ajánlott még a halászlé elkészülte előtt beleloccsantani egy könnyű balatoni fehérborból legalább egy pohárnyit.

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.