Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

A nyárban a grillezés az egyik legjobb dolog, ugye? A finom húsok mellett érdemes a zöldségeknek is helyet szorítani a grillrácson, faszén felett készítve még egy megrögzött húsfogyasztó szívét is rabul ejthetik. Az így készített zöldségfélék ugyanis egyszerre lesznek kívül karamellizáltak, belül pedig puhák, jobban előbukkannak a természetes aromáik, illetve füstös ízekkel is gazdagodnak. 7 hibát viszont érdemes elkerülni, hogy igazán ízletesek legyenek a grillezett zöldségeink.

 

1. Nem főzzük elő a kemény zöldségeket

Bár alapvetően valamennyi zöldség alkalmas a grillezésre, egyes típusok azonnal mehetnek a rácsra, más fajtákat viszont muszáj előfőznünk. Amíg a cukkini, a hagymafélék vagy kaliforniai paprika rögtön grillezhető, addig a burgonyát és az édesburgonyát érdemes előfőzni. Ha nem így teszünk, előbb égnek meg kívül, mintsem, hogy belül átsülnének. Félpuhán már alkalmasak a grillezésre.

 

2. Nem fűszerezzük meg eléggé

Ahogy a húsoknak, úgy a zöldségeknek is szükségük van alapos fűszerezésre. A só alapvető, de fűszerkeverékekkel is bátran kísérletezhetünk. Sőt a zöldségeket is bepácolhatjuk sütés előtt.

 

3. Cukortartalmú marinádokat használunk

Akár pácolunk, marinálunk, akár csak sütés közben kenegetjük a zöldségeket, a cukortartalmú marinádok, például a bbq szósz vagy az édes-savanyú marinád nem biztos, hogy jó választás. A karamellizálódásra hajlamos zöldségeknél (ami egyébként abszolút jó tulajdonság) túlzó lesz a plusz cukor, illetve könnyen meg is éghetnek a zöldségek.

 

4. Nem kenjük át olajjal a grillrácsot

Pedig ez a legegyszerűbb módja, hogy megakadályozzuk a zöldségek letapadását. Ne a zöldségeket mártogassuk olajba! Sokkal jobb, ha a már bemelegedett grillrácsot kenjük át óvatosan, ecset segítségével.

 

5. Kis méretű zöldségeket grillezünk

Ez persze nem hiba, csak készüljünk elő a kisebb (vagy kisebbre darabolt) zöldségek grillezésére. Húzzuk nyársra a zöldségeket, ez az egyik lehetőség. Amennyiben nem szeretnénk, illetve nem alkalmasak erre a kiszemelt zöldségek, a grilltálca lesz a megfelelő választás.

 

6. Végig a legforróbb részen hagyjuk a zöldségeket

Így könnyen túlsülhetnek, megéghetnek. Indítsuk a sütést a grill legforróbb pontjain, de ezután helyezzük át kevésbé forró részekre. Vagy a nyársakat és a tálcát, vagy pedig grillfogóval a darabolt zöldségeket.

 

7. Túlsütjük a zöldségeket

Ne feledjük, nem kell nekik rengeteg idő! Ha bizonytalanok vagyunk, inkább vágjunk ketté egy nagyobb darabot, és nézzük meg, elkészült-e, de semmiképpen se hagyjuk hosszú ideig a grillrácson.

 

Forrás: the kitchn

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.