Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette

A Tanulom magam Youtube-csatorna közel két éve látja el a nézőit tudással. Atis, a fiatal vlogger beszél a részekben különböző érdekes, tudományos dolgokról. Az inkább a fiatalokat célzó csatorna (ez a közvetlen beszédstílusból és a tegeződésből derül ki) minden korosztály számára érdekes lehet. Szó esik pszichológiai, kommunikációs, párkapcsolati témájú dolgokról, és ezek mindegyikét tudományos szemszögből közelítik meg.

Egyik videójukat ki kell emelnünk. Ez a fogyókúrázásról szól és az ahhoz kapcsolódó tévhiteket igyekszik feltárni. A 16 perces videó csordultig tele van tudományos tényekkel, kutatásokkal, és egyáltalán nem időpocsékolás megnézni.

Vannak tévhitek, amelyeken felnevetünk, mondván: „ezt valaki tényleg elhiszi?”. De igen, valaki tényleg beveszi, hogy pár nap alatt bombaformába lendülhet, ha addig napi szinten ette a chipset, és még a 2. emeletre is lifttel ment. Érdemes ezekről a tévhitekről szót ejteni, hiszen így tisztábban látjuk a diétázást.

Atis nem szakértője a témának, nincs erről papírtja – ahogy ezt a videó elején is kiemeli – de utána olvasott mindennek, amit elmond, így hiteles forrásokat tolmácsol a nézőnek. sokszor hangsúlyozza a videóban az alapelveket: egészséges étrend, semmi éhezés, rendszeres testmozgás.

Íme, a videó:

https://www.youtube.com/watch?v=Xjt1ZQXOZFo

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.