Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kolozsvári rakott káposzta

90 perc
bonyolult
megfizethető
4 adag
Allergének
  • Tej

Elkészítés

  1. Kockára vágunk 10 dkg szalonnát, kipirítjuk, megdinszteljük benne a felvágott vöröshagymát, majd a zúzott fokhagymát is.
  2. Meghintjük őrölt pirospaprikával, madj rögtön öntünk rá egy deci vizet. Rárakjuk a savanyú káposztát, és többször megkeverve addig pároljuk, míg meg nem puhul (20-25 perc). Ha szükséges, kis vizet önthetünk még alá.
  3. A másik hagymát egy evőkanál zsíron üvegesre sütjük, megszórjuk őrölt köménnyel, pirospaprikával, rádobjuk a húst, és kevergetve megsütjük. Összekeverjük az előfőzött rizzsel, szükség szerint fűszerezzük sóval és borssal.
  4. Kizsírozunk egy tepsit, és összerakjuk a káposztát; alulra a paprikás párolt káposzta harmadát tesszük, majd arra rásimítjuk a rizses darált hús felét, aztán kirakjuk a tetejét felkarikázott kolbásszal. Mindezt újra megismételjük.
  5. Ha elkészültünk, a tetejére tesszük a maradék káposztát, arra pedig a kakastaréjra vágott megmaradt 10 dkg szalonnát és a maradék kolbászt. Végül 190-200 fokos sütőben jól összesütjük. Kenyerrel és tejföllel tálaljuk.


Ezek is érdekelhetnek

Friss