Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Egyszerűbb, mint hinnéd! Így tedd barátságosabbá a konyhádat

A konyhánk központi helyet foglal el mindannyiunk életében, még akkor is, ha nem vagyunk vérbeli háziasszonyok vagy szakácsok. Ezért kiemelkedően fontos, hogy otthonosan érezzük magunkat benne, főleg, ha gyakran és szívesen főzünk.

Első a praktikusság

Fontos leszögezni, hogy a konyhában a designnal és a dekorral szemben sokkal fontosabb a praktikusságot előtérbe helyezni. A legtöbbünk egészen biztosan látott már olyan konyhát, ahol a különböző emlékektől és a dísztárgyaktól alig lehetett elférni. Ezt mindenképpen érdemes elkerülni! A konyhában való gyűjtögetés helyett inkább arra törekedjünk, hogy a kezünkre essenek a dolgok. Ha például pirítóst csak szökőévben egyszer csinálunk, melegszendvicset viszont nagyjából hetente, akkor érdemes a pirítót valamelyik polc hátuljába rakni, hogy ne foglalja feleslegesen a hasznos helyet, a melegszendvicssütőt pedig inkább központi helyre. Nézzünk körül a konyhánkban, és rendezzük át bátran használatuk és fontosságuk szerint.

Színekre fókuszálva

Színekkel feldobni a konyhát több szempontból is jó ötlet. Először is úgy varázsolhatjuk hangulatosabbá, hogy nem foglalunk el értékes helyet. Másodszor, a színek nagyon meg tudják határozni egy-egy helyiség légkörét, így a mi kedélyünket is. Nem kell egyből arra gondolni, hogy egész falakat festünk át, csupán néhány tárgy, vagy hangsúlyos kiegészítő is képviselheti a választott színvilágot. Már ennyi elég lehet ahhoz, hogy újjá varázsolja a helyiség hangulatát. Választhatunk egyszerűen csak színek szerint, de akár átgondolhatjuk azt is, hogy mit szeretnél a konyhádba; lendületet, pörgést, vagy inkább nyugodt kiegyensúlyozottságot. Ha ez megvan, akkor nyugodtan el lehet mélyedni kicsit a színek jelentésében és hatásában.

Fontos apróságok

Néhány személyes apróság is igazán otthonossá teheti a konyhát. Legyen szó akár a hűtőmágnes gyűjteményről, amit az utazások során szerzett be a család, vagy a gyerekek rajzairól, amik a konyha falát díszítik. Erre a célra érdemes lehet felrakni egy mágnes- vagy parafatáblát. Így a gyerekrajzokon kívül ezerféle dekoráció is kitalálható rá a cikornyás betűkkel írott receptektől a heti menürendezőig.

A természet ereje

Ha van rá elegendő tér, érdemes valami természetközelit csempészni a konyhába. A legjobb, és talán a legpraktikusabb erre a célra cserepes fűszernövények. Ezek nem csak jól néznek ki, de finom az illatuk, ráadásul még hasznosak is lehetenek a főzések során.

A KÉNYSZER SZÜLTE, MÁRA AZ EGÉSZ VILÁG RAJONG ÉRTE – A MOGYORÓKRÉM TÖRTÉNETE >>> 

ÍGY KÉSZÍTHETSZ KOVÁSZT HÁZILAG - LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE! >>> 

5 ÉTEL AMI A NAGYON NEM TESZ JÓT A TÜDŐDNEK >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss