Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így készítsd el a tepsis krumplit, hogy jó ropogós legyen!

Amikor ünnepi ételeket készítünk, a köretek legalább olyan fontos szerepet játszanak a tányéron, mint maga a főfogás. Ez halmozottan igaz a krumplira, hiszen a jól elkészített burgonya még a húsnál is nagyobb élményt nyújthat. Ha mégsem lett tökéletes, az bizony az élvezet nagyját elveheti tőlünk. Ha a pürét spórolósan, kevés vajjal csináljuk, ha a hasábburgonyát nem a megfelelő módon sütjük ki, ha a petrezselymes krumpli ízetlen, oda a boldogság! Ezzel ellentétben, ha jól dolgoztunk, mindenki emlegeti majd „azt a mennyei krumplit”, amit készítettél. 

Ünnepi sültekhez az egyik legeslegfinomabb köret vitathatatlanul a tepsis krumpli. Elkészítése pofonegyszerű, a végeredmény mégis sokkolóan jó. Ki ne imádná ugyanis az olyan burgonyás köretet, amely kívül aranybarna és ropogós, belül pedig krémes és nem úszik az olajban?

A tepsis krumpli számtalan módon variálható

A tepsis krumpli remekül jól variálható. Olaj helyett használhatunk hozzá vajat, zsírt, akár a főétel sültjének a zsírját is. Tehetünk mellé egész gerezd fokhagymákat, amelyeket meg sem kell hámozni, hiszen a héjukban puhára sülnek majd. De használhatunk negyedelt hagymákat, vagy akár pár szelet csíkokra vágott bacont is. Remekül passzol hozzá a rozmaring, a kakukkfű, a zsálya, az oregánó, vagy majoránna. Én a legegyszerűbb változatát szeretem, ám de bármit is tegyünk bele pluszban, ez az étel lesz menüsorunk koronája.

A tökéletes tepsis krumplihoz magas keményítő tartalmú, sütni való burgonyát vásároljunk. Előfőzéskor a külseje kissé szétfő, ez garantálja majd a sütés során, hogy még nagyobb felületen barnuljon.

hozzávalók 4 fő részére

  • 1 kg magas keményítő tartalmú, szétfövő, sütni való burgonya. (Ezek a fajták az élelmiszerboltokban „C” típusú burgonyaként kaphatók)
  • 3 ek olivaolaj

Így készül a tepsis krumpli

  1. Hámozzuk meg a burgonyát, és vágjuk akkora darabokra, mintha petrezselymes burgonyát készítenénk.
  2. Főzzük a krumpli kockákat sós vízben 7-10 perc alatt félpuhára.
  3. Melegítsük elő a sütőt 200 fokosra.
  4. Szűrjük le a vizet, majd hagyjuk a krumplit a szűrőben 2-3 perc alatt kigőzölni. Közben kicsit rázogassuk, hogy a víz még könnyebben távozhasson. Ettől a krumpli felülete kissé összenyomódik, és ez a végeredmény szempontjából nagyon jó.
  5. Tegyük a krumpli kockákat sütőpapírra. Adjuk hozzá az olajat, vagy az általunk választott zsiradékot, sózzuk ízlés szerint és tegyük a sütőbe. Ha szeretnénk mellé fűszert vagy fokhagymát tenni, azt most tegyük meg.
  6. Süssük 45-60 percig, míg a krumpli felülete aranybarna nem lesz. Időnként keverjük át.
  7. Tálaljuk azonnal.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss