Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így jósoljunk kávézaccból!

default user icon
MME
Időnként jó lenne előre látni, mit tartogat számunkra a jövő. Az ezotéria ismerői szerint erre nagyon jó módszer a kávézacc-jóslás, akár a kezdők is kaphatnak olyan válaszokat belőle, melyeket könnyen értelmezhetnek.

Aki a jóslásra készül, az a reggeli feketéjét kivételesen ne a kotyogósban vagy a kapszulás gépben készítse, hanem őrölt kávé és víz forrázatából. Így akár arra is feltehet egy kérdést, hogy mi vár rá azon a napon.

De mi is szükséges még a kávézacc jósláshoz?

Először is egy világos színű csészére és egy – lehetőleg – fehér csészealjra. Ezeken ne legyenek vésett vagy festett minták, hogy egyértelműen láthassuk rajtuk a kirajzolódó mintákat.

A kívánt állag eléréséhez a legjobb, ha két kávéskanálnyi durvára őrölt és ugyanennyi finomra őrölt kávét keverünk össze és ezt főzzük meg. Hagyjuk kihűlni, eközben a kávézacc leülepszik a pohár aljára. Ezután igyuk meg a kávét. Vegyük a kezünkbe a csészét, gondoljuk át, mire szeretnénk választ kapni és közben háromszor végezzünk körkörös mozdulatot a csészével, hogy a benne lévő zacc az oldalára tapadjon. Ezután tegyük a tetejére a csészealjat és gyorsan fordítsuk meg. Számoljunk el hétig és vegyük le az immár felül lévő csészét.

Ezután kezdődhet a jóslás!

A csésze alján lévő szimbólumok a múltat jelzik, a falán lévők pedig a jövőt. Az értelmezést az aljától, vagyis a múlttól kezdjük, ez mondja el, mi volt a kérdésünk előzménye. Ezután haladjunk balról jobbra a kirajzolódó ábrák megfejtésével. Eleinte szükségünk lesz a fantáziánkra és a kreativitásunkra, hogy rájöjjünk, mire is hasonlítanak leginkább a kávézacc figurák, de később egyre könnyebben tudjuk értelmezni azokat.

A Szimbólumok jelentése

Állatok

Macska: valaki barátnak mutatja magát, de nem szabad benne megbízni.
Kutya: nem várt helyről kapunk segítséget. Hűség.
Kígyó: sikeres munkát, de rejtett ellenséget is mutat.
Madár: egy tiszta és becsületes ember érkezik az életünkbe.
Farkas: hősies cselekedet, önzetlen segítség.
Mókus: le kell higgadni és megtanulni a fokozatosságot.
Delfin: váratlan segítség a szükségben.
Kis halak: gyarapodás és szorgalom.
Sárkány: garantált siker a már elkezdett feladatban, tervben.
Ló: egészség és gyors gyógyulás.
Hattyú: kellemes utazás.
Béka: szerelem vár ránk.

Testrészek

Fej: túl sokat gondolunk valamire, ami csak felesleges időpocsékolás.
Arc: védekezni szükséges valami miatt, de ez sikerül.
Profil: szerelem érkezik.
Láb: új vállalkozás, új munka.
Szív: a mellette lévőtől függően jót és rosszat is jelenthet, boldogságot vagy betegséget.

Különleges alakzatok

Csillag: mindig nagyon jó szimbólum, boldogságot jelent, a vágyak elérése.
Hold: érzelmes időszak következik.
Angyal: van egy ismeretlen védelmező az életünkben.
Kereszt: házasság, családi boldogság.
Kör: nagy változás következik.
Gyűrű: ha egész, esküvő, ha törött, akkor válás.
Korona: örökség.
Hajó: távoli utazás.

Tipp: Aki nem szereti a kávét, az tealevéllel is elvégezheti a jóslást!

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss