Így érzi most magát Gordon Ramsay brutális balesete után

Gordon Ramsay közel két héttel ezelőtt szenvedett súlyos kerékpárbalesetet. A sztárszakács pár nappal a szörnyűség után arról beszélt közösségi oldalán, hogy nagyon szerencsés, amiért túlélte a balesetet. De hogyan érzi most magát az 57 éves séf?

Ramsay életét az mentette meg a kerékpárbalesete során, hogy sisakot viselt, ami egyébként majdnem kettétört a hatalmas esés következtében. A séf rendkívül hálás az orvosoknak, valamint az ápolóknak a szakszerű ellátásért.

Ahogyan azt mi is megírtuk, a sztárszakács meg is mutatta hatalmas, sötét lila zúzódását az oldalán, amiről viccesen azt mondta, hogy úgy néz ki, mint egy lila burgonya. És, tényleg! Ugyanakkor persze hatalmas fájdalmai is voltak.

Most pedig Ramsay azt osztotta meg Instagram oldalán, hogyan kerékpározik 5 éves kisfia, Oscar, miközben természetesen édesapja tanácsát is megfogadta, és szigorúan csak sisakban ül bringára.
De a videón nem csak Oscar látható, hanem a sztárséf legkisebb gyermeke, a 7 hónapos Jesse is felbukkan a nagy, családi séta közben.

A sztárszakács pedig ezt üzente rajongóinak: „A lila krumpli gyógyulófélben van.” 

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még: 

Ezek is érdekelhetnek

Friss