Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Idén már nem nyit ki a Balaton kedvelt vendéglátóhelye

Az elmúlt egy évben sajnos rengeteg étterem, cukrászda vagy kávézó volt kénytelen lehúzni a rolót. Legutóbb épp Ördög Nóráék jelentették be, hogy bezárják füredi boltjukat, és most egy másik balatoni vendéglátóhely közölt szomorú hírt a közösségi oldalán.

A koronavírus-járványt megelőző évben, 2019-ben nyitott Kocsis Niki és Kocsis Gabi közös kávézója, a kiskék Balatonfenyvesen. A testvérpár szemtelenül fiatalon vágott bele saját üzletébe, bár volt honnan örökölni a vendéglátás szeretét és szakértelmét, ugyanis szüleik régóta ezen a területen dolgoznak és saját vállalkozást is visznek, méghozzá egy kertvendéglőt, ahova a gyerekek is besegítenek. Saját projektjük, a kiskék hamar népszerű és kedvelt hely lett a környéken, ám idén nem fogadnak vendégeket.

Idén nem nyit ki a kiskék kávézó

A bezárás, vagyis a "nem kinyitás" oka nem szomorú és nem is végleges. Nikinek ugyanis megszületett a kisfia, ez pedig jó értelemben, de felforgatta a megszokott életüket – írják a Facebook-bejegyzésben. "Tavaly már láthattátok, ahogy hétről-hétre kerekedek, bizony, eggyel többen voltunk a pultban. (...) Sokat gondolkoztunk azon, hogyan tudjuk majd összeegyeztetni az egész napos munkát egy kisbaba igényeivel úgy, hogy közben a józan eszünk se menjen el a nyár végére… Idővel be kellett látnunk, hogy nem fog menni."

"Ezért úgy döntöttünk, hogy idén nem nyitjuk ki a kávézót. Felváltva besegítünk a nagyszülőknél és visszük magunkkal a hambit és a sütiket, így ezeket megtaláljátok majd a Bárka Kertvendéglő étlapján is. Bízunk benne, hogy minél többetekkel találkozunk, legyen nagyon szép nyaratok!" – zárul a bejegyzés.

Borítókép: kiskék Facebook-oldala

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss