A nyersen megvásárolt füstölt húsvéti sonkát előző este annyi hideg vízbe kell beáztatni, ami éppen ellepi, hogy távozzon belőle a felesleges só. Másnap friss vízben tegyük fel főni, ízlés szerint adhatsz hozzá 3-4 gerezd fokhagymát, 8-10 szem borsot és 1-2 darab babérlevelet is. Ma már egyre többen inkább füstölt sertéstarját, -combot vagy -csülköt tesznek az ünnepi asztalra. A tarját vagy a kötözött sonkát elég 1-2 órán át áztatni, ezután el is kezdhetjük a főzést. A sonkát tálalásig érdemes a főzőlében hagyni, a rajta lévő madzagot csak közvetlenül fogyasztás előtt szedjük le. Nagyjából ezeket az alapismeretek kell tudni az elég jó sonka elkészítéséhez. A következő extra tippekkel azonban mennyei lesz az ünnepi asztal központi eleme, a húsvéti sonka!
Bárkivel előfordulhat, hogy elfelejti beáztatni a sonkát. Ha ebbe a hibába estünk, akkor sincs semmi ok az aggodalomra: enyhén ecetes vízben főzzük meg a sonkát. Ha pedig a következő „aranyszabályokat” is betartjuk, a húsvéti sonka ízletes emléke hosszan velünk marad.
+ 1 tipp: a visszamaradt főzőlét vétek kiönteni, hiszen sokféle ízletes étel alapja lehet, amelyeket még különlegesebbé tesz a füstös aroma.
Hiába tudunk mindent a húsvéti sonka tökéletes főzéséről, ha nem tudunk jó minőségű terméket választani. Videónkból megtudhatod, mire érdemes figyelni a sonkavásárlásnál, hogy ne ezen múljon az ünnepi menü sikere.
A frissen főtt sonka semmihez sem hasonlítható, de tévedés lenne azt állítani, hogy csak melegen finom. Miután kihűlt, felszeletelve, a szintén a sonkalében főtt keménytojással, tormával, mustárral, friss retekkel vagy újhagymával mennyei húsvéti reggeli készülhet belőle. A szeleteléskor leeső sonkadarabkákból készíthetünk például szendvicskrémet, vagy felhasználhatjuk sonkás tészta alapanyagaként, de saláta gazdagítására épp annyira kiváló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.