Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Húsos babpörkölt

120 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A babot előző este beáztatom hideg vízbe, ha tehetem, többször átöblítem. Ugyanakkor a húst pörköltnek megfelelően (én olyan 1,5 centisre) felkockázom, sóval, borssal, őrölt köménnyel, kevés olajjal jól átforgatom, másnapig a hűtőben pihentetem.

Eljött a főzés ideje! Bátorításképp megiszom egy laza fröccsöt, száraz fehérborból, szigorúan szódavízzel, majd hozzálátok. Felkockázom a szalonnát, apróra felvágom a hagymát, a paprikát és a paradicsomot, a fokhagymát présen átnyomom. A húst kiveszem a hűtőből.

Egy méretes lábosban a zsíron kiolvasztom a szalonnát, hozzáadom a hagymát, sózom, üvegesre pirítom, majd kevés víz hozzáadásával puhára párolom. Ekkor mehet bele a paprika, a paradicsom és a fokhagyma, felöntöm kevés vízzel és összepárolom.

Beleadom a leszűrt babot, meghintem bőven pirospaprikával, adok hozzá piros aranyat, majoránnát, babérlevelet, sózom, borsozom, jól átkeverem, felöntöm a vörösbor felével. Félórányit így főzöm, nem forralom, csak gyöngyöztetem.

Az idő elteltével belepakolom a húst, felöntöm annyi vízzel, esetleg húslével, hogy éppen ellepje, hozzáadom a maradék bort is, lassú tűzön készre főzöm. Akkor az igazi, ha a hús és a bab is szétomlik a szájban kóstoláskor, és sűrű, de sok szaftja lesz. Főzés közben ezért a folyadékot, ha kell, pótolom.

Frissen, melegen ropogós félbarna kenyérrel tálalom, tejfölt is kínálok mellé!

Ezek is érdekelhetnek

Friss