hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Hihetetlen, de igaz

Múlt héten Tolentinoban szálltunk meg, Olaszország egy gyönyörű vidékén, Marche tartományban, valahol Ancona, Pescara és Assisi között. A Nuova Simonelli – Victoria Arduino gyárat látogattuk meg immár sokadik alkalommal, professzionális kávéfőzők terén állunk velük kapcsolatban.

Jó olasz szokás szerint a környék tele van az ő kávéfőzőikkel; a környékbeliek megbecsülik a minőséget, és vásárlásukkal támogatják a világhírű termék előállítását. Természetes, hogy társaimmal ezeken az utakon mással sem foglalkozunk, mint a lefőzött kávé minőségével, a kávéfőzőgépek állapotával, a bariszták felkészültségével és a higiéniai feltételekkel.

Egy hónapja az új olasz bariszta-bajnok vendégei voltunk; elkápráztatott bennünket sokoldalúságával és a kávé iránti tiszteletével. Hetente teszünk újabb felfedezéseket e nedű világában, nehezen lepődünk meg a szakmai tudás vagy a korrekt magatartás felfedezésekor, de az alábbi eset még minket is megdöbbentett.

Szállodánk kávézójában – természetesen - az említett márka egyik csúcsgépe üzemelt. A reggelit a hotelben fogyasztottuk el, de a kávét nem az automatából csapoltuk. Az olaszok mindig kedvesen reagálnak arra, ha hagyományos kávéfőzőgépből kérjük italunkat, és nem a sarokba állított önkiszolgáló gépet használjuk.

Nem jött pincér, de már érkezésünkkor láttuk a kivilágított, ezüstösen csillogó gépkülönlegességet a recepciótól kicsit odébb: egy szigeten állt, melyet a pult úgy fogott körbe, hogy szinte beszippantotta a kávézni vágyókat. Hárman álltunk a pult elé, az olaszok talán már a bárokban itták reggeli feketéjüket.

Egy fehér munkaruhába öltözött hölgy jelent meg a közelben. Ránk nézett, és a gép felé indult. Röviden kértünk három ”rövidet”.  (Most már figyelünk arra, hogy Olaszország különböző tájain bizony eltérő italt kaphatunk ugyanazzal a névvel, mert a helyiek másképp kérik, mint pl. északon, vagy egész egyszerűen olyan külföldinek néznek, aki nem teljesen tudja, mit is akar. A végeredmény: két nyelven, háromféleképp elmondtuk kérésünk.) A hölgy a géphez lépett; az instant darálót (csak annyit darál frissen, amennyi az egy vagy a kétkifolyós kar szűrőjébe szükséges mennyiség) használva megtöltötte a szűrőkelyhet, majd a daráló tömörítőjének előre beállított nyomási maximumával tömörített. Ez a méregdrága daráló lehetővé teszi, hogy az őrlemény mindig ugyanazzal a pl. 12 kilogrammos nyomással legyen tamperolva. (Csak a fizikatanárom kedvéért: természetesen 120 N nyomásra gondolok, de ha egyszer a környezetemben mindenki keveri a nyomást a tömeggel…)

Hárman voltunk és jó kávét akart kiadni, így csak a kétkifolyós kart használta: a minőség így garantált. A két darab kar egy pillanat alatt a helyén volt, és…

És akkor jött a hidegzuhany: a kávé rettentő nehezen, csepegve engedte ízét az előmelegített csészékbe. Csepp, csepp, csepp…  A fehérköpenyes nő nem tétovázott; megállította a folyamatot, a kávékat csészéstől félrerakta: új „pogácsákat” készített elő, de már nem a daráló előre beállított tömörítőjével, hanem a saját ítéletére bízva a szükséges nyomást. A darálót nem akarta elállítani – gondolom -, hiszen nem az ő munkája volt; nem akart beleavatkozni. Egyszerűen csak jó kávét akart főzni. Így sem érte el az általa elvárt eredményt. Már gyűltek a ki nem adott kávék: nyolc csésze volt egymás mellett.

Most újra darált. Kevésbé tömörített. Tökéletes módon jött le a sűrű folyam. Kiadta. Megköszöntük. Megittuk.

Akkor vettem észre, amikor elment a kávésszigettől, hogy a hölgy, aki beugrott kávét főzni, a szobalány volt.

Ezek is érdekelhetnek

Friss