Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így készíts pikáns, krémes házi mustárt húsvétra!

A húsvét viszonylag kevés előkészítést igénylő ünnep. Ha szeretnénk jobban a magunkénak érezni az előkészületeket, mi magunk is elkészíthetjük a sonka mellé dukáló mustárt. Esetleg többfélét is.
az alapja a Mustármag

A mustár készítéséhez alapvetően mustármagra vagy ennek porrá őrölt változatára van szükségünk. Akkor sincs gond, ha csak mustármagot kapunk, egy kávédaráló segítségével könnyedén előállíthatjuk a megfelelő finomságú port, csak arra figyeljünk, hogy őrlés közben ne melegedjen túl a mustár, mert akkor megkeseredik. A mustármagból készített porhoz sokféle fűszert adhatunk, kedvünk szerint hangolhatjuk a mustárt.

Így Fűszerezzük

Az édes pirospaprika mellett mehet a mustárba őrölt csili, zellermag, kakukkfű, fekete bors, cayenne bors, babérlevél, zsálya, koriander, tárkony, bazsalikom is, de a mézes, édeskés mustárokhoz dukál a fahéj, egy kevés szerecsendió, szegfűbors is. Ezeket a fűszereket szintén őrölt formában adjuk a porhoz, bár a zöld fűszereket egészen finomra vágva is a mustárunkba keverhetjük. A mustárnak jó partneri a keleti fűszerek, javasolt kikísérletezni a curryvel, öt kínai fűszerrel vagy ras el hanout keverékkel készített változatokat is.

Ettől lesz krémes

A mustár krémességét kevés borecettel vagy más, viszonylag gyengébb ecettel, plusz valamilyen növényi eredetű olajjal, mézzel adhatjuk meg. Az krémhez adhatunk napraforgóolajat, de akár repce- vagy olíva olajat is használhatunk.

Ha nem szeretnénk, hogy túl csípős legyen a végeremény, akkor kandírozott gyümölcsökkel, egészen sűrű gyümölcslekvár felhasználásával is készíthetünk édeskés, pikáns mustárokat.

Húsvéti tippek és receptek >>> 
így tároljuk

Az elkészített mustárnak nem árt, ha egy-két napot pihen a hűtőben. Egyrészt ezalatt az idő alatt besűrűsödik, a mustár picit veszt az erejéből, valamint teljességgel összeérnek az ízei is. A mustárt jól záródó műanyag edényben vagy kisebb csatos- vagy befőttes üvegben érdemes tárolni. Ha a mustármag jobban felszívta volna a nedvességet, s az eredmény sűrűbbre sikerült volna a vártnál, akkor egy kis vízzel lazíthatunk a krém állagán.

RECEPTEK HÚSVÉTRA >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss