Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Házi hurka vele sült burgonyával

120 perc
rafinált
megfizethető

Elkészítés

  1. Előző este a rizst elkészítjük. 4-5 evőkanál zsíron (vagy olajon) a megmosott rizst enyhén megpirítjukborsozzuk és sós vízzel felöntjük. Fedő alatt 5-6 percig főzzük, közben kevergetjük. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és a tűzhelyet lekapcsoljuk. A sütőben megdagad a készre főtt rizs.
  2. Másnap egy nagy edénybe kiöntjük a rizst, hozzákeverjük a beáztatott, kicsavart zsemlékeket és sóval, borssal, majoránnával fűszerezzük. Az apróra vágott vöröshagymát zsíron átfuttatjuk, majd hozzákeverjük. Ekkor két részre osztjuk. A felébe vért keverünk, a másik felébe főtt, darált májat. 
  3. A langyos vízbe áztatott belet megfelelő nagyságúra vágjuk, és a kétféle töltelékkel megtöltjük.
  4. Vizet forralunk egy nagy lábasban, és a hurkát kifőzzük. Újraforrástól számítva 1 perc múlva kivehető (ekkor csak gyönyözzön a víz). Gyúrótáblákra rakjuk a kész hurkákat, terítővel betakarjuk őket, ettől ugyanis szép fényesek lesznek.
  5. Sütéskor a hurkákat zsírral kent tepsibe fektetjük. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, majd apró darabokra vágjuk, tepsibe tesszük, és fóliával letakarva 200 fokon sütjük, míg a burgonya egy kicsit megpuhul (kb. 13-15 perc alatt). Ezután a hurka mellé tesszük, letakarjuk fóliával. 5 perc sütés után vékony tűvel megszurkáljuk a hurkát. Ezután levesszük a fóliát, és kb. 20 perc alatt az egészet szép pirosra sütjük.

Némettől a magyarosig - hurka és kolbász szerte a világban

HURKA, KOLBÁSZ, BACONOS KRUMPLIVAL

Megjegyzés

Disznóvágásokkor anno, a hurkába szoktunk beledarálni húsos szalonnát is. A végeredmény jó lett. - ditti56

Ezek is érdekelhetnek

Friss