Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Havas házikó

90 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 4 tojás
  • 4 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál liszt
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • A citromkrémhez:
  • 20 dkg vaj
  • 30 dkg porcukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 dl víz
  • A kekszes réteghez:
  • 20 dkg darált keksz
  • 10 dkg porcukor
  • 3 dkg kakaópor
  • rumaroma
  • 2 kávéskanál instant kávé
  • langyos víz
  • A tetejére:
  • kókuszreszelék

Elkészítés

Elkészítés: A 4 tojásból szokásos módon piskótát sütök egy 20X30 cm-es tepsiben Ez lesz a házikó alapja.

A citromkrémhez a vajat kikeverem a porcukorral, hozzáadom a citrom levét és héját. A lisztből, a cukorból és a vízből sűrűpépet főzök, kihűtöm, és összekeverem a citromos vajjal. A kihűlt piskótára kenem a citromkrémet, hűtőbe teszem, amíg kicsit megszilárdul.

A darált kekszhez szórom a porcukrot, a kakaóport, az instant kávét (ha gyerek is eszik belőle, akkor koffeinmentes kávét használjunk), hozzáadom a rumaromát, és langyos vízzel masszává keverem. A citromos rétegen egyenletesen elosztom, majd újra hűtő következik 15 percre.

Feldarabolom a süteményt kockákra, majd a tetején lévő képlékeny kekszmasszát a kezemmel háromszögre formálom, háztetőnek. Amikor mindegyikkel kész vagyok, megszórom a házikók tetejét kókuszreszelékkel, ettől lesz havas házikó. :-)

Megjegyzés

Ez a süti nagyon régi titkos receptem, ebben az évben közzéteszem, hadd süsse meg más is. :-) Még soha, sehol nem láttam. - kovacsagi58

Ezek is érdekelhetnek

Friss