Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Birs

Története

Elterjedése, termesztése a görögöknek és rómaiaknak köszönhető. A birs termékenységi szimbólum, a görög mitológiában is szerepel. Eredeti termőterületein, Iránban, Örményországban, a Kaukázus környékén vadbirset is találunk. A XIX. századtól indult meg telepítése az Alpoktól északra is.

Hogyan válasszunk?


Érzékeny gyümölcs, a legkisebb sérülés hatására is könnyen romlik, ezért válasszunk érett és hibátlan szemeket.

Hogyan tároljuk?


Hűvös helyen hónapokig eláll. Almával, körtével együtt ne tároljuk, mert ezek átvehetik a birs erős aromáját.

Hogyan készítsük elő?


Hámozzuk, csumázzuk. Vigyázat, a birs kicsumázása embert próbáló feladat, óvatosan, nagyon éles késsel csináljuk, vagy csináltassuk férfiemberrel. Ha szeletelés közben a közepénél elakadunk, hagyjuk egyben a csumát, és főzzük meg fahéjas lében, azt pedig igyuk meg. Ha birsalmasajtot készítünk, hagyjuk rajta a héját, ebben van a pektin, ettől fog besűrűsödni a sajt.

Hogyan főzzük?


A birsalma és birskörte világos húsa nyersen általában kevésbé élvezhető, hosszú ideig főzve azonban a gyümölcs sötétrózsaszínes lesz és isteni finom.

Néhány praktika


Nagyanyáink régen a szekrény tetején tartották lakásillatosító gyanánt. Az autóba téve tökéletes természetes illatósítót kapunk. Ha nem szeretnénk, hogy megbarnuljon, tegyünk a főzővízbe citromot. A szőrös felület legkönnyebben száraz ruhával dörzsölhető le.

Felhasználási javaslat


Készülhet belőle kompót, krém, sajt, püré, köret, saláta, leves. A birs olajos héja általában nagyon vastag, cserében viszont fantasztikus illata van. Párolt zöldségek közé is keverhetjük héjastul megfőzött, apróra vágott birset. Sok helyen a bablevest és a töltött káposztát is birssel bolondítják meg.

Miért ne?


Főzhetünk belőle kompótot szegfűszeggel, cukorral, citrommal vagy birsalmalevest ugyanígy - turmixolva. A birskocsonya és birslekvár is nagyon finom. A birsalmasajt nagyon sokáig eláll, süteményekbe is kiváló. A katalánok a birsalmasajtot manchego sajttal fogyasztják desszertként. Süthetjük 2 órát alufólia alatt félbevágva, kicsumázva vagy szeletelve, vizet aláöntve. Mézzel, fahéjjal, dióval, mazsolával ízesíthetjük, egy kis vajat is tehetünk rá. A megsült birsek tetejére hinthetünk még darált mandulát, diót, tökmagot, napraforgómagot, szezámmagot. Illik hozzá a friss tejszín, barnacukros, fahéjas tejföl vagy a vaníliafagyi.

Ismerjük meg jobban!


A tudományos név – Cydonia Oblonga - fordítása krétai alma, a köznyelv büdösalmának, birskörtvélynek is hívja. A két alfaj: birsalma és -körte csak alakjában különbözik. A birsalma a rózsafélék családjába tartozik, ahogy a barack, a meggy és a körte is. A birs a meleg éghajlatot kedveli, azt mondják, ahol a szőlő megterem, ott a birs is. A négy-hat méteresre növő fa rózsaszínes virágait májusban és júniusban hozza, levelei sötétzöldek. A gyümölcs szeptemberben, októberben érik, de egyes fajokat novemberben, decemberben szüretelnek. A világon mintegy kétszáz faj ismert. Hazánkban legismertebb a Bereczki, a Leskováci és a Konstantinápolyi birs. A birs pektintartalma miatt leköti a méreganyagokat. Ízületi fájdalmakban szenvedők egyenek minden nap birset. Nyákoldó, nyugtató hatású a birs levéből készült főzet. A birs emésztési problémák esetén is jól használható. Don Quijote Sancho Panza gyomorrontását is birssel javasolta gyógyítani. A régi cigány hagyományok szerint a terhes lánynak, ha erős gyermeket akar, erős férfi vérével átitatott birset kell ennie, ráadásul fogyó holdnál.

Élelmezési ismeretek


Az almával és körtével megegyező a szénhidráttartalma, viszont C-vitaminban gazdagabb. Pektint és csersavat is bőven tartalmaz, de van benne A, B1, B2, C, E és P vitamin is és több mint 27 féle ásványi anyag. 100 grammban 68 kcal, 286 kJ energia van.