Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Póréhagyma

Története

A póréhagyma származási helyét nem tudjuk biztosan megállapítani. A fokhagymával és a vöröshagymával közeli rokonságban álló növény (Allium porum) végigkísérte az emberiség történetét, hiszen már az asszírok, a kínaiak és az egyiptomiak is nagy kedvvel fogyasztották. A zsidók sem voltak kivételek: megállapíthatjuk, hogy az Egyiptomból történő menekülésükkor három dolgot sajnáltak igazán: az uborkát, a sárgadinnyét és …a póréhagymát! Ami pedig Kheopsz fáraót illeti, ő jutalmul póréhagyma-csokrokat ajándékozott legjobb harcosainak. De a szóban forgó zöldségféle története leginkább Néró császárhoz kapcsolódik, akit hagymafalónak neveztek, olyannyira kedvelte a póréhagymát. Kihasználta, hogy ez a zöldségféle valóban hatékonyan nyugtatja a köhögést és gyógyítja a hangszalagokat. Ezért napjában többször evett leveséből. A póréhagyma harci dicsőséget is szerzett magának akkor, amikor a walesiek egy döntő győztes csatában – hogy egymást felismerjék – kalapjuk mellé ebből a növényből tűztek ki egy szálat! Azóta tartják a póréhagymát Wales jelképének. Egy ideig megvetés tárgya volt, de a „nouvelle cuisine” (új konyha) virtuózai és a jellegzetes, ínycsiklandó ízek kedvelői újra felfedezték.

Hogyan válasszunk?


A póréhagyma levelei akkor frissek, ha erőteljes zöld színűek. Ne hagyjuk, hogy az előítéletek megtévesszenek bennünket: a vastagabb növények ugyanolyan zsengék, mint a vékonyabbak.

Hogyan tároljuk?


A póréhagyma a hűtőszekrény zöldséges rekeszében öt napig tartható el. Ügyeljünk arra, hogy a levelek felső végét le kell vágni. Főtten, zárt edényben két napig tárolható a hűtőben, de fagyasztóban is konzerválhatjuk, ha előzetesen néhány percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hirtelen hideg vízbe mártjuk, lecsepegtetjük, és zacskóba rakjuk.

Hogyan készítsük elő?


A póréhagyma egymásra ágyazódó levelekből áll. A könnyebb tisztítás érdekében hasítsuk be kereszt alakban 2/3 hosszig, majd a finoman szétnyíló leveleket tartsuk hideg folyó csapvíz alá. Ha karikára vágjuk, a szeletelés után szűrőbe téve mossuk meg.

Hogyan főzzük?


A póréhagymát gőzölhetjük 15 percig, vagy főzhetjük sós, forró, de csak éppen lopbogó vízben. Megpiríthatjuk vajban, párolhatjuk erőlevesben. Vajban és tejszínben lassan, finoman „olvadnak szét”.

Néhány praktika


Ne felejtsünk el néhány zöld pórélevelet tenni a zöldfűszerekből álló csokorhoz. A legfiatalabb, legzsengébb szálakat nyersen is fogyaszthatjuk. Karikára vágva és gyűrűire bontva kellemesen elegyedik a salátalevelekkel és a paradicsomkarikákkal. Ha egy jó héten át olajban vagy ecetben póréhagyma-karikákat pácolunk, salátaöntetünk kifinomult zamatot kap, amely feldobja a zöldsalátát vagy akár a narancsos salátát is.

Felhasználási javaslat


Levesek Hagyományos módon: Főzzük 1 kiló póréhagyma zöldjét 40 percig háromnegyed liter vízben, 4 hámozott burgonyával. Tegyük a fazék tartalmát turmixgépbe, adjunk hozzá tejszínt, vajat és szórjuk meg metélőhagymával. Ínyenc módra: Az apróra vágott, vajban megfuttatott póréhagymát öntsünk fel kevés kagyló-főzőlével. A kapott levest keverjük el sűrű tejszínnel, forraljuk ismét 10-15 percig, majd tálaljuk a kagylóval és pirított fenyőmaggal. Csőben sütve Sonkával: Főzzük elő 8 póréhagyma fehér szárát 10 percig, csomagoljuk be egy-egy szelet gépsonkába, öntsük le besamel mártással, szórjuk meg reszelt gruyère sajttal, majd 20 percre tegyük forró sütőbe. Hallal: Rétegezzünk felváltva póréhagymát és vajban előzetesen megfuttatott tőkehal-filét, öntsük le currys besamellel, és süssük meg csőben. Párolva Póréhagymát pároljunk meg vajon, engedjük fel fehérborral és vízzel. Az így kapott mártás kísérhet grillezett lazacot és szárnyas húsokat is. Erőlevesben A húsleves elengedhetetlen része a póréhagyma-csokor (a zöldjével együtt). Egy órányi főzés után tegyük az erőleveshez. Salátaöntetben A sörözők legegyszerűbb előételének számít. A zöldjével együtt fél óráig főzzük sós vízben, majd csepegtessük le és hűtsük ki. Tálaljuk mustáros vinaigrette szósszal vagy remulád-mártással (1 kemény tojást mixeljünk össze ecetes uborkával, két evőkanál kapribogyóval, egy evőkanál vöröshagymával és apróra vágott petrezselyem zöldjével).

Miért ne?


Póréhagyma-hab A vajban megfonnyasztott póréhagymát turmixgépben alaposan mixeljünk össze, keverjük össze két kanál tejszínnel és néhány csepp citrommal.

Ismerjük meg jobban!


Egyes botanikusok számára a póréhagyma az apró, vad mezei hagyma nemes változata. Jellegzetesen téli zöldség, hiszen jól ellenáll a hidegnek is. Nemesített fajtái azonban egész évben termeszthetőek, így a zöldséges pultokon szeptembertől egészen júliusig megtaláljuk.

Élelmezési ismeretek


Mivel alacsony energiatartalmú és nagy mennyiségben tartalmaz sokféle vitamint és ásványi anyagot, anélkül színesíti táplálkozásunkat, hogy túl sok kalóriához jutnánk elfogyasztásával. Nem szabad megfeledkeznünk magas rosttartalmáról és A-provitamin, C- és E-vitamin tartalmáról sem, amelyek - antioxidánsként – védik sejtjeinket. Hippokratész szerint a póréhagyma „vízhajtó, könnyíti az emésztést és megakadályozza a böfögést...". A XX. század elején sikerült kivonni a póréhagyma nedvéből olyan mézgafajtákat, amelyek gyógyítják a garat, a gége, a légcső, valamint a hörgők gyulladását, hiszen köptetőként szolgáltak. A póréhagyma levelei annál erőteljesebb kékes-zöld színűek, minél nagyobb volt a hideg. Ez a szín a klorofill és az antocián jelenlétét igazolja (ezek olyan növényi pigmentek, amelyek A-provitaminként szolgálnak). A póréhagyma jellegzetes szagát a kénes összetevőknek köszönheti, azok közül is leginkább a cikloalliinnek, amely akkor alakul ki, amikor a sejtek megsérülnek. Ezért elégséges megvágni vagy megdörzsölni egy levelet, ha a növény jellegzetes illatát akarjuk érezni.