hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

ZÖLDSÉG- ÉS GYÜMÖLCSHATÁROZÓ

Alma


Az állítólag a Kaukázus lejtőiről származó gyümölcs kihasználta a két jégkorszak közötti felmelegedést, és így jutott el Közép-Európába: ezt bizonyítják azok az almafa-maradványok, amelyeket a neolitikumban épült falvak ásatásakor találtak Svájcban és Észak-Olaszországban. Már a görögök nemesítettek több fajtát (Cato hetet jegyzett fel), a rómaiak pedig jó harmincat ismertek, és ezeket el is terjesztették Európa nagy részén. A XVI. század végén Olivier de Serres, a nagy mezőgazdász több mint ötven fajtát különböztetett meg. Manapság száznál is több létezik, de a piacon ebből csak mintegy harmincat találhatunk meg, amelyeket fokozatosan nemesítettek ki zamatuk, ellenálló képességük, gyümölcshozamuk és szállítási tulajdonságaik miatt.

Tovább ->

Ananász


A közép-amerikai indiánok már kétségtelenül több évszázada fogyasztottak ananászt, amikor az Újvilágban tett második útja során Kolumbusz Kristóf felfedezte. Feltételezések szerint az ananász elnevezése a guarani indián nyelvből ered, ahol általában gyümölcsöt neveznek meg vele, jelentése pedig: kiváló! A gyümölcsöt 1535-ben mutatták be a spanyol királyi udvarnál, és a portugálok révén a nagy kereskedelmi hajóutak kialakulásával párhuzamosan terjedt el, azonban Európában még a XVI. és XVII. században is ritkaságnak számított, Amerikából hozták be. Ugyanakkor kedvez az ananásznak az üvegházas termesztési mód is Hollandiában, Nagy-Britanniában, majd Franciaországban: XIV. Lajos megköveteli kertészeitől, hogy a Choisy-le-Roi-i királyi kastély üvegházában ananászt termesszenek. A XIX. században már a piacokon is kapható a gyümölcs. A tengerentúlról származó import azonban hamarosan az üvegházi termesztés versenytársává válik.

Tovább ->

Avokádó


A babérfélék családjába tartozó fa gyümölcse minden bizonnyal a mexikói esőerdőkből származik, hiszen nyomait megtalálták az időszámításunk előtti 8. évezred maradványait feltáró ásatásokon is. A maják és az aztékok gyakran fogyasztották, és ott volt a felfedező Cortez által hozott ajándékok között is. A krónikaíró J. de Acosta (1539 - 1600) szerint a jó érett avokádó olyan, mint a vaj, íze finom, krémes. Elnevezése akkor még "ahua qualt" volt, amelyből "aguagate", később avokádó lett. A gyümölcsöt a spanyol királyi udvar a XVII. század elején ismerte meg. Az Antillákon 1750-től termesztették, majd Kaliforniában a XVIII. századtól, később terjedt el Afrikában, Ausztráliában, Izraelben és még Spanyolországban is.

Tovább ->

Banán


A banáncserje valószínűleg a legelső volt az ember által művelt növények közül - mintegy 12 ezer évvel ezelőtt. A ma ismert banán két vadon termő fajta terméketlen (azaz magot nem hozó) hibridje.

Tovább ->

Birs


Elterjedése, termesztése a görögöknek és rómaiaknak köszönhető. A birs termékenységi szimbólum, a görög mitológiában is szerepel. Eredeti termőterületein, Iránban, Örményországban, a Kaukázus környékén vadbirset is találunk. A XIX. századtól indult meg telepítése az Alpoktól északra is.

Tovább ->

Borsó


Délnyugat-Ázsiában az időszámításunk előtti VII. évezredtől találunk olyan nyomokat, amelyek a borsó létezését bizonyítják - ez a zöldségféle azonban kétségtelenül közelebb állt a csicseriborsóhoz, mint a mai zöldborsóhoz. Már időszámításunk kezdete óta termesztik az egész Földközi-tengeri medencében - az egyébként szárított formában fogyasztott - borsót. Ma ismert formájában a zöldborsó csak a XVI. században jelent meg Franciaországban, ahova egyébként Olaszországból került.

Tovább ->

Brokkoli


Ennek a növénynek a neve az olasz „brocco”, rügy szóból származik. A broccolo (azaz többes számban broccoli), ennek a szónak a kicsinyítő képzős változata. Olaszországban már nagyon korai időkben népszerűvé vált ez a Földközi tenger medencéjében vadon növő káposztafajta. Európai elterjedése az olasz közvetítésnek és Medici Katalinnak köszönhető, s fogyasztása egészen a közelmúltig csak családi körben volt szokás.

Tovább ->

Burgonya


A krumpli az Andok hegyláncairól származik, Európába pedig a XVI. században került. Ekkor kapta a "batata" nevet. Ne feledjük el, hogy a burgonya sokat köszönhet Parmentier-nek, aki németországi raboskodása idején fedezte fel, majd vitt Versailles-ba néhány virágos száracskát, amelyek azután a király kalapját díszítették. A növény korabeli reklámkampánya volt, hogy napközben a burgonyaültetvényeket katonákkal őriztették, éjjel azonban szabadon lehetett fosztogatni a krumpliföldeket. Ez a kezdeményezés hozzájárult, hogy a burgonya elterjedjen. És ez csak a kezdete volt nagyszerű pályafutásának, melynek során a krumpli a táplálkozás egyik alapelemévé vált. 1960-ban még átlagosan 10 dkg-ot ettünk meg belőle naponta. Ezt követően az életszínvonal emelkedésével és az újabb élelmiszerek megjelenésével párhuzamosan a burgonyafogyasztás csökkent, majd a minőség és a megjelenés javulásának köszönhetően az utóbbi néhány évben stabilizálódott. Ha a burgonyából készült egyéb termékek fogyasztását is számításba vesszük, a burgonyafogyasztás még növekedett is.

Tovább ->

Cékla


Bár külsőleg egyáltalán nem hasonlítanak egymáshoz, a mángold és a cékla közeli rokonok. Mindkét növény őse a tengerparti mángold, amely a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partvidékein nőtt vadon.

Tovább ->

Citrom


A hagyomány szerint a citrom a kasmíri hegyekben őshonos, s körülbelül 3000 évvel ezelőtt vándorolt el ezekről a tájakról egészen Kínáig, ahol a „limung” nevet kapta. Perzsiában való meghonosodása után is megőrzött. Perzsia után Mezopotámiában is sikerült alkalmazkodnia a természeti viszonyokhoz, s babiloni fogságuk során a héber törzsek minden bizonnyal itt sajátították el ennek a gyümölcsnek a termesztését. Annyira a szívükbe zárták, hogy egyes szertartások, mint például a sátoros ünnep alkalmával még szerepet is kapott! Az ókori görögök nászszertartásaik során szimbolikus erővel ruházták fel ugyan a citromot, ám úgy tűnik, termesztése nem volt igazán népszerű. A Krisztus utáni X. századtól kezdve az arab törzsek terjesztették el az általuk „li mûm”-nak nevezett gyümölcsöt a Földközi tenger medencéjében, különösen Hispániában, ahol a „limon”-ná átkeresztelődő citrom igazi hazára lelt. Spanyol elnevezéséből származik egyébként az angolszász „lemon” és a limonádé szó is. A XV. század végén a spanyol és portugál hódítók ültettek először citromfát Floridában, ahol mind a mai napig a vidék egyik meghatározó eleme.

Tovább ->

Csiperkegomba


A gombák az emberiség legősibb táplálékai közé tartoznak. Tudjuk például, hogy őskori elődeink vad gombákat fogyasztottak, a kínaiak pedig több ezer éve termesztik a shiitake-gombát, amelyet ma a piacon is megvásárolhatunk. A gombákat kedvelő görögök és rómaiak ismerték a tőkegomba termesztésének módszerét: trágyával és hamuval fedték be a fügefák tövét. Később, a reneszánsz korban Toszkánában ugyanezt a technikát használták. La Quintinie, XIV. Lajos híres kertésze jelentősen továbbfejlesztette a termesztési technikákat. Ezek - szabadtéri módszerek lévén - nem tették lehetővé sem a téli termesztést (a hideg miatt), sem pedig a nyári termesztést (a hőség és az élősködők miatt). Csak 1810-ben jutott eszébe egy kertésznek, hogy a Párizstól délre található elhagyott homokbányákban termesszen gombát. A kutatások napjainkban is folynak, és eredményeiknek köszönhetően hamarosan rendszerezetten, ellenőrzött módon, sokféle gombafajtát termeszthetünk majd.

Tovább ->

Cukkíni


Botanikusok tanulmányai szerint a cukkíni Közép-Amerikában őshonos, ahol valószínűleg több ezer évvel időszámításunk kezdete előtt is fogyasztották. Az indiánok az „askutasquash” névvel illették, az európaiak pedig az Újvilággal egyidejűleg fedezték fel. Rövid időn belül már nagyon sok változat került be a botanikusok könyveibe, s már jóval termesztése előtt megjelent az európai füvészkertekben is. Termesztése kezdetén hagyták, hogy a töktermés fogyasztás előtt teljesen kifejlődjön, hiszen így nagyobb volt a hozam, s könnyebben lehetett tárolni. Valószínűleg a XVIII. századi Olaszországban alakult ki az a gyakorlat, hogy a tököt már a teljes kifejlődés előtt leszedték, s így született meg a „tököcske”, azaz a cukkíni.

Tovább ->

Dió


A botanikusok szerint a dió (Juglans regia) a mi vidékeinkről származik: elképzelhető, hogy a harmadkorban élt növények közül maradt ránk. Miután azonban a diófa eltűnt a vidékeinkről, a Balkán és a Himalája tájékáról telepítették újra őseink.

Tovább ->

Édeskömény


Az ókortól kezdve használják az édesköményt ízesítésre: valószínűleg a Földközi-tenger medencéjéből – talán Szíriából - származik, ahol vad változata még mindig fellelhető. Az általunk fogyasztott édesköményt (más néven gumós vagy firenzei köményt) a középkor vége felé Itáliában kezdték termeszteni, minden bizonnyal Toszkánában. Franciaországban az első említés a XV. századból származik, 1786-ban pedig Rozier abbé „Mezőgazdasági értekezések” című könyvében már megállapítja, hogy Franciaország északi részén a növény eléggé elterjedt. Mindazonáltal az Alpok túloldalán sokkal gyakrabban fogyasztják: az olaszok egyik kedvenc zöldsége.

Tovább ->

Egres


Eurázsiából származik, de Európában is elterjedt, Skandinávián kívül mindenhol megterem. Sziklás vidékeken, bozótosokban, hegyekben őshonos. Régóta ismerik és gyűjtögetik, de a 16. századig nem foglalkoztak a nemesítésével. Innentől felgyorsultak az események, az 1800-as évekre az angolok már négyszáz nemesített faját ismerték. A hazai köszméték közül a legismertebbek a szentendrei fehér, a zöld óriás, a pallagi óriás és a gyöngyösi piros.

Tovább ->