Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

3 hárslevelű csirkéhez, borjúhoz, sertéshez - borajánló

default user icon
MME
A hárslevelű egyike azoknak a szőlőfajtáinknak, amelyek miatt a borkedvelők a világ másik végéről is hazánkba utaznak. Épp itt az ideje, hogy mi is felfedezzük a borait! Most három különböző stílusú hárslevelűt veszünk sorra.

Hogy miért érdemes közelebbről megismerkedni a hárslevelűvel? Mert az olyan szikárabb, szigorúbb aromavilágú helyi fehérszőlő-fajtákkal szemben, mint a furmint, az olaszrizling vagy a juhfark, a hárslevelű kifejezetten kedves, fehér szirmú virágokra, sárga húsú gyümölcsökre emlékeztető illat- és ízjegyekkel rendelkezik. Ezek pedig remekül passzolnak a nyárhoz.

A hárslevelű a Kárpát-medencében őshonos szőlőfajta, Magyarországon az egyik legfontosabb a fehérbort adó helyi fajták közül. Bár nagyobb felületen termesztik Egerben, a Mátrában és Villányban is, legfontosabb termőhelyének mégis Tokajt és a Somlót tartjuk, ahol önállóan feldolgozva és házasításokban is egyaránt egyedi karakterű borokat ad. Ha pedig Tokaj, fontos megjegyeznünk, hogy nemcsak száraz borként érdemes kóstolni, hanem édes formájában is. Sok késői szüretelésű édes borban, tokaji szamorodniban vagy tokaji aszúban is helyet kap a nála egyelőre ismertebbnek számító furmint mellett.

Ha ételpárosítást keresünk mellé, érdemes első körben belőni azt, hogy a száraz borok közül egy könnyedebb vagy egy testesebb tétellel van dolgunk. A könnyedebb kategóriára utalhat, ha az alkoholtartalom 13% vagy az alatti, ha a legfrissebb évjárat szerepel a palackon, vagy ha tartályos vagy reduktív feldolgozásról írnak a hátcímkén. A testesebb hárslevelű nagyobb valószínűséggel 13,5% alkoholtartalom feletti, régebbi évjáratú, említésre kerülhet a hordós érlelés, vagy épp egy dűlő jelenik meg a bor nevében.

A könnyedebb típust bátran fogyaszthatjuk olyan fogások mellé, amelyben friss, párolt vagy sült zöldségek jelentős szerepet kapnak, de ide illik egy kíméletesen elkészített csirke- vagy pulykaétel is. Ha azonban a sütés miatt markáns pörcréteg képződik a húson, vagy egy masszívabb tejszínes, vajas mártás kerül a fogás mellé, már érdemes a komolyabb súlycsoportból választanunk.

Most pedig következzen a három ajánlott bor!

Bott Frigyes – Hárslevelű 2016

A felvidéki borász a Muzslai borvidéken dolgozik, biodinamikus módszerekkel. A nevét azért érdemes megtanulni, mert az évek alatt az egyik legbiztosabban teljesítő borásszá vált, még szakértő társaságba is nyugodtan vihetünk tőle korábban nem kóstolt bort, jó visszhangra számíthatunk. Ebben a hárslevelűben is egységet alkotnak a hordós érlelésből származó jegyek és a szőlőfajta virágos, gyümölcsös zamatai. Elegáns, letisztult bor, amely jól passzol egy zöldségekkel tálalt egészben sült tanyasi csirkéhez.

Orosz Gábor – Tokaji Király Hárslevelű 2015

A borász a Tokaji borvidéken született, és azok között a dűlők között nőtt fel, ahol ma is dolgozik. A helyi termelőket tömörítő Mádi Kör alapító tagja, így nem véletlen, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít a helyi terroirnak. Ez a hárslevelű a Király-dűlőből származik, amely Gábor szerint egyedi minerális karakterrel gazdagítja a bort. Az érett gyümölcsös aromák mellett jól érezhető, hogy hordóban erjedt és érlelődött ez a bor, amelyet a borász bárányhoz vagy borjúhoz ajánl, így akár a nyári grillezésekkor is érdemes kipróbálni.

Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Hárslevelű 2012

A Tokaji borvidéken belül Tállyán található a Zsadányi Pincészet, amelynek különlegessége, hogy több különböző tállyai dűlőben is művel szőlőt, amelyek közül több termését önállóan készíti el és tölti palackba. Így ha valaki szívesen megismerné a gyakorlatban, mi is a különbség egyes dűlők között, náluk erre biztosan lesz lehetősége. Ez már egy érlelt bornak számít, a dús, sárga húsú gyümölcsösség mellett méz is megjelenik a koncentrált, testes bor aromatikájában. Ehhez a hárslevelűhöz akár már sertéshúst is kínálhatunk, de jól illik egy csirke- vagy pulykaburgerhez is.

3 SZUPER SAUVIGNON BLANC SZÁRNYASOK, HALAK VAGY SPÁRGA MELLÉ - BORAJÁNLÓ >>> 
5 TIPP EGY PROFI BORÁSZTÓL, HOGYAN IGYUK A ROZÉT >>> 
MELYIK BORHOZ MILYEN SAJTOT? 10 EGYSZERŰ SZABÁLY, HOGY JÓL SIKERÜLJÖN A BORKÓSTOLÓ >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss