Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

3 hárslevelű, melyet jó szívvel ajánlunk

default user icon
MME
Ha egy kedves, gyümölcsös és a termőhelyet kifejező bort keresünk, akkor érdemes elidőzni a hárslevelű palackjai előtt. Ez a szőlőfajta megérdemli, hogy felfedezzük a különböző arcait, és persze arról se feledkezzünk meg, hogy milyen ritkasággal van dolgunk, ha hársat kóstolunk.

A hárslevelű a Kárpát-medencében őshonos, helyi fajta, amely szinte csak Magyarországon található meg. Nagyon kis mennyiségben még a szomszédos országokban is, például Ausztriában telepítettek belőle, illetve meglepő módon Dél-Afrikában is találni hárslevelű tőkéket. Nálunk egyértelműen Tokajhoz kötik, egyike az ottani borvidéken engedélyezett hat fajtának. Emellett az Egri, a Mátrai és a Villányi borvidékeken jelentős, és a Somló egyik kiemelt szőlője is.

Fajtaborként és házasításokban is kóstolhatjuk, gyakori partnere a furmint, amit virágos aromáival könnyedebbé tesz. Ez a virágosság az egyik jellemzője: a hárs, a bodza és egyéb fehér szirmú virágok illata általában jelen van a boraiban. Emellett hársméz és sárga húsú gyümölcsök érződnek benne. Elegáns száraz borokat ad, közepes testtel és élénk savakkal, de édes borként is érdemes kóstolni, főleg Tokajból késői szüretelésűként, de szamorodniban vagy tokaji aszúban is egyre gyakrabban kap helyet a furmint mellett.

Ételpárosítás

A száraz stíluson belül elkülöníthetünk könnyedebb, üdébb kategóriát, és találunk hosszabb érlelésű, érettebb tételeket is. Előbbinél jó választásnak bizonyulnak a saláták, a fehér húsú szárnyasok és a grillezett halak, a párolt zöldségek, a kemény sajtok és az egyszerűbb tésztaételek.

A tartalmasabb hárslevelűk mellé jól passzolnak a sütőben sült zöldségek, akár a sertéshúsok, a tejszínes, vajas mártással készült fogások. Ha édes borként kerül az asztalunkra, akkor mézes süteményekhez, gyümölcsös desszertekhez bontsuk, vagy akár egy közepesen erőteljes ízvilágú kéksajthoz.

Kerekes Hárslevelű 2017

Kerekes Tamás a Mátrai borvidéken dolgozik. Elődei generációk óta foglalkoztak szőlőműveléssel és borkészítéssel itt, ezt a hagyományt vitte tovább a fiatal borász. Négy dűlőjükben a természetességre törekszenek, kerülik a gyomirtók használatát, a borkészítés során spontán erjesztenek. A 2017-es hársat hordóban és tartályban erjesztették és érlelték. Az érett gyümölcsök mellett megjelenik benne a gesztenyeméz, a gyógynövények, az aszalt körte és az édesfűszerek.

Petrény Solaria Hárslevelű Superior 2016

A Petrény család már az 1600-as évek eleje óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel az Egri borvidéken. A kétezres évek elején vett új lendületet a történetük, azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a borhoz és a gasztronómiához kapcsolódó élményeket találhatunk meg náluk, Egerben járva. A hárslevelű aromatikája sárga húsú gyümölcsökre és hordófűszerekre épül, kis mézességgel. Kerekség, érettség jellemzi. Ha vacsorához bontanánk, akkor egy tejszínes mártással készülő sült hús mellé érdemes kitölteni.

Pajzos Tokaj T-Hárslevelű 2019

A tokaji pincészet két területen dolgozik, a bodrogolaszi Pajzos- és a sárospataki Megyer-dűlőben. Az 54 hektáros termőterületen furmint, hárslevelű, sárga muskotály és zéta ültetvények találhatók. A hárslevelűből, mint az egyik kiemelt fajtából, készítenek könnyed, reduktív tételt, komoly dűlőset és édes bort is. Elegáns és üde száraz alap hársuk egy jól iható tétel, amelyben zöldalmát, mezei virágokat és pomelót érezni. Nem igényli a nagy felhajtást, de pont ezért bármikor jólesik belőle egy pohárral.


Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss

18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves