Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Harcsa tejfölös-zöldséges szószban

45 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A harcsát mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le, ízlés szerint daraboljuk, majd tegyük félre (én kisebb kockákra vágtam fel).

A vöröshagymát vágjuk apróra, majd a felhevített olajon pároljuk üvegesre. Ezután öntsük fel a borral és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a leveskockát és a szerecsendiót. Forraljuk fel, majd a lángot mérsékelve főzzük puhára.

Amikor a hagyma már teljesen megpuhult, szűrjük át egy szűrőn, a visszamaradt hagyma 3/4 részét kanállal passzírozzuk át, majd tegyük vissza a tűzre, és forraljuk fel. A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy kevés főzőlével, majd állandó keverés mellett csorgassuk a forrásban lévő hagymás léhez. Kevergetve addig főzzük míg kezd besűrűsödni.

Ekkor tegyük bele a feldarabolt harcsát, majd keverjük alaposan össze, és főzzük kb. 10 percig. Először elég sűrű lesz a lisztes habarástól, de a hal enged pár perc után annyi levet, hogy szószos állagot kapunk.

Közben a mexikói zöldségkeveréket lefedett jénaiban, közepes fokozaton pároljuk a mikróban puhára. Ízlés szerint enyhén sós vízben is puhára főzhetjük.

Amikor a harcsa már megfőtt, öntsük bele a szószba az előzőleg lecsepegtetett zöldségkeveréket is. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd szép lassan rotyogtassuk még 2-3 percig.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel tálaljuk. Én rizst készítettem hozzá, de krumplipürével, tésztával... is finom.

Ezek is érdekelhetnek

Friss