Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Halászlé bácsalmási módra

MME MME
75 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

  1. A pontytörzset besózzuk 2-3 órával a halászlé készítése előtt. Közben a vöröshagymát összevágjuk és 1 liter vízben, a halászlékockával együtt megfőzzük.
  2. Ahány kilogramm a hal, annyi liter hideg vízbe feltesszük főni a hagymával együtt (ebbe számítsuk bele a hagyma főzővizét is). Amikor forr, ízlés szerint pirospaprikát, halászlékockát, zöldpaprikát, kevés paradicsomot teszünk még hozzá, és ha kell, kevés sót szórunk bele. Nem túl nagy lángon, forrástól számítva 35-40 percig főzzük.
  3. A halászlébe sós vízben kifőzött gyufatésztát is tehetünk, majd tálaljuk.

BAJAI (DUNAI) HALÁSZLÉ >>> 

KORHELY HALÁSZLÉ VEGYES HALBÓL >>> 

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss