Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Hajmeresztő! Méretes pókra harapott egy nő a gyorsétteremben

default user icon
MME
A történtek után a nő megfogadta, hogy soha többé nem eszik a McDonald’sban, de még a közelébe sem megy egy jó darabig. Az ételt kiszállító cég is értetlenül áll a történtek előtt, és fogalmuk sincs, hogyan kerülhetett a pók a csirkés és baconös tekercsbe.

Az angliai Winsfordban élő 21 éves Katie Mosst teljesen sokkolta a felismerés, amikor a január 19-én rendelt mekis csirkés wrapjében egy méretes pókra harapott. A fiatal nő elmondta, hogy először fogalma sem volt arról, hogy mi került a szájába, ugyanis csak azt érezte, hogy valami szokatlanul kemény dolog került a fogai közé. Az első egy-két rágás után még úgy gondolta, hogy egy paradicsomról, esetleg egy nagyobb darab csirkehusiról lehet szó, ám amikor kiköpte a falatot, egy keresztbe harapott pók figyelt vissza rá a tányérból.

Katie az első sokkból felocsúdva azonnal felhívta a gyorséttermet, hogy számonkérje az ott dolgozókat a hajmeresztő történtekről. A McDonald’s természetesen azonnal bocsánatot kért, majd felajánlották, hogy visszatérítik a rendelés árát, illetve kicserélik az ételt. A cég a történtek után belső vizsgálatot indított annak érdekében, hogy minél hamarabb kiderüljön, mégis hogyan kerülhetett a pók az ételbe.

Külön érdekesség, hogy a vásárló szerint könnyen lehet, hogy ez az ízeltlábú nem is őshonos az Egyesült Királyságban, ugyanis még csak hasonlóval sem találkozott élete során.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss