Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lángos

MME MME
60 perc
mester
megfizethető
8 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. 1 dl langyos tejbe elmorzsolunk 3 dkg élesztőt és meleg helyen kelesztjük, de direkt melegítést nem alkalmazunk. Várjuk meg, hogy a bögrében kezdjen emelkedni, „felfutni”. Amíg az élesztő felfut, addig a lisztet átszitáljuk egy nagyobb méretű keverő- tálba, amiben a megkelt tészta is bele fog férni, amikor már kétszeresére „hízott”.
  2. Ha felfutott az élesztős tej, akkor hozzáöntjük a szitált liszthez, és hozzáadjuk a fél liter tejből maradt 4 dl tejet, az egy tojást (amit előtte gondosan megmostunk és feltörtünk), apránként a 10 ek. olajat (kanalanként), az 1 kk. sót és alaposan összegyúrjuk két kézzel. Ha nagyon ragadna kis lisztet adunk még hozzá.
  3. Ha készen vagyunk, és a tészta elválik szépen a kezünkről is, meg az edény faláról is, akkor kis liszttel megszórjuk és letakarva hagyjuk kelni legalább egy órát.
  4. Amikorra megkelt és kb. kétszerese lett az eredetinek, akkor kiborítjuk a tésztát deszkára és 8-10  kis cipót formálunk belőle. A cipókat ezután egyenként, egymás után kézzel kinyújtjuk-kihúzogatjuk kb. 1,5 - 2 cm vastagra. Most serpenyőben vagy lábasban 8 dl olajat forrósítunk és sorba beletesszük a tésztákat. Előbb egyik oldalukon sütjük meg szép sárgás-barnásra, majd villával vagy fakanállal óvatosan megfordítva a másik oldalát is megsütjük. Ez mindkét oldal esetében 3-5 percet vesz igénybe.
  5. A megsült lángosokat tálra rakjuk, egyenként megsózzuk őket az összesen 3 kávéskanálnyi sóval, megkenjük mindegyiket tejföllel és megszórjuk a reszelt sajttal.
  6. Ha fokhagymásan szeretjük a lángost, akkor az 1 dl vízbe egy csészében 2 gerezd fokhagymát átpréselünk fokhagyma nyomóval (vagy fokhagyma préssel) és a fokhagymás ízű vízbe mártott szilikon ecsettel vagy hagyományos kenőtollal átkenegetjük a lángost, mielőtt megsózzuk és tejföllel megkenjük.

9 MESÉS LÁNGOSRECEPT! >>>

10 ÉTEL, AMI ELKÉPZELHETETLEN EGY NAGY ADAG TEJFÖL NÉLKÜL! >>>

.

 

 

Megjegyzés

Recept és fotó: Kalória tudatos több, mint szakácskonyv ( Praxis kiadó, 6250 Ft) - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss