Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Te is kidobod a hagyma héját? Mostantól ne tedd, mert számos dologra felhasználhatod

Miután megtisztítjuk a vöröshagymát, fogjuk a héját és automatikusan a kukába dobjuk. Pedig nem kellene azonnal ezt tenni, ugyanis számos dologra remekül használható a hagyma külső része. Nézzük a lehetőségeket!

Mielőtt azonban bármit is készítenél a héjból, a legkülső leveleket távolítsd el, a többi réteget már nyugodtan felhasználhatod.

Méregtelenít

Érdemes tudni, hogy a vöröshagyma héja tápanyagokban rendkívül gazdag, ezért a belőle készült tea hatékonyan méregteleníti a szervezetet, valamint erősíti az immunrendszert.

Így készítheted el: Rakd egy edénybe a hagyma héját, öntsd le forró vízzel, fedő alatt hagyd állni 15 percig. Ezután szűrd le a teát és már ihatod is a gyógyító italt.

Készíts fűszert

Ehhez enyhén pirítsd meg a sütőben a hagyma héját, majd egy kávédaráló segítségével őröld apróra, és már ízesítheted is vele az ételeket. Ugye milyen egyszerűen elkészül a hagymapor?

Még a rizs is finomabb lesz tőle

Próbáld ki, hogy milyen, ha együtt főzöd a hagyma héját a rizzsel. A végeredmény egészen különleges lesz, ugyanis a rizs átveszi a hagyma jellegzetes aromáját.

A fentieken kívül még számos dologra felhasználhatod a hagyma héját, amely a Bors cikkéből kiderül.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még: 

 

 

 

 


Ezek is érdekelhetnek