Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gyömbéres-narancsos sütőtökkrémleves

35 perc
egyszerű
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. A sütőtököt egy nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, a gyömbért vékonyan felszeleteljük.
  2. Fazékban hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá a vékonyan felszeletelt gyömbért, és pár pillanat alatt futtassuk meg. Ezután reszeljük rá a narancs héját, majd adjuk hozzá a reszelt sütőtököt. Szórjuk meg csipet sóval, frissen őrölt színes borssal, ízlés szerint édesítővel (vagy cukorral), facsarjuk rá a két narancs levét, majd alaposan keverjük össze. Pár percig pároljuk. Ezután öntsük fel a vízzel, ha szükséges ízesítsük, majd kb. 10 percig főzzük.
  3. A kukoricakeményítőt simára keverjük a tejszínnel, majd, amikor a sütőtök puhára főtt, állandó keverés mellett, a leveshez csorgatjuk, és még pár percig főzzük, hogy kellően besűrűsödjön.
  4. A tűzről levéve, botmixerrel pépesítsük. Ha szükséges, szitán szűrjük át, hogy szép selymes legyen a leves.

Megjegyzés

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd ízlés szerint édes keksszel, aprósüteménnyel kínáljuk. Én diós bejglivel tálaltam, mely nagyon jól illett a leveshez. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss